Címlap

Nem épülhetnek meg a vízierőművek Romániában

NRGreport | 2015.11.27. 07:12

Nem épülhetnek vízierőművek a Natura 2000 hálózatba tartozó két délnyugat-romániai hegyi folyón – közölte a WWF Magyarország.

Erről egy jogerős bírósági ítélet született Romániában még a múlt héten, amelynek értelmében érvénytelenítették a vízierőművek építésére vonatkozó környezetvédelmi engedélyeket. Négy erőművet akartak építeni a romániai Szárkő-hegység területén lévő Sucu-Olteana és Bistra Marului folyókon. A per 2014 augusztusában kezdődött, miután a Krassó-Szörény (Caras-Severin) megyei környezetvédelmi ügynökség több civilszervezet és lakos tiltakozását figyelmen kívül hagyva, kibocsátotta a környezetvédelmi engedélyt.

A védett területek különösen összetett természetes élőhelyek, az ökoszisztéma több mint 80 százaléka ma is az emberi beavatkozástól mentes. A rendkívül gazdag és sokszínű élővilág változatossága jóval meghaladja a romániai országos átlagot. A vízerőművek két rendkívül ritka halfaj vándorlási útvonalát, és a part menti élővilág madár és állatfajait is veszélyeztették volna – olvasható a közleményben.

A WWF a Duna teljes vízgyűjtőterületén dolgozik azon, hogy a vízi energia hasznosítása megfeleljen a természetvédelmi szempontoknak és a valós társadalmi igényeknek. Számos vízerőmű építését környezeti szempontból érzékeny területekre tervezik, aminek következtében ritka és veszélyeztetett fajok élőhelyei sérülhetnek. További kockázat, hogy a vízerőművek hatása a tiszta vizű folyókra, a halászatra és a turizmusra igen kedvezőtlen következményekkel járhat – figyelmeztetett a WWF.

A szervezet igyekszik megállítani minden olyan vízerőmű építését, amiről bebizonyosodik, hogy üzemelésük nem fenntartható, és Natura 2000 hálózatba tartozó területeket veszélyeztetnek a Duna bolgár mellékfolyóin, vagy a Kárpátok romániai és ukrajnai vízfolyásain – közölte a civilszervezet.

  NRGreport
Címkék
#Natura 2000   #Románia   #vízierőmű   #wwf  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.