A Roszatom nemcsak a paksi bővítésnél, hanem az egész világon, további atomerőmű-építéseinél is nyitott az együttműködésre a tapasztalt magyar cégekkel – mondta Kirill Komarov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgató-helyettese.
A Roszatom beszállítóinak és partnereinek részvételével hétfőn nyílt meg az Atomex Europe 2015 konferencia és kiállítás Budapesten.
Kirill Komarov az M1 műsorában kijelentette, hogy a paksi beruházás Magyarország gazdasági, szociális fejlődését segíti. Elmondta, a paksi atomerőmű és a Roszatom együttműködése során nagyon magas lesz az a megrendelésállomány, amelyet magyar vállalatok kapnak.
Kifejtette, hogy a megállapodásnak megfelelően arra törekednek, hogy akár a 40 százalékot is elérje a magyar vállalkozások aránya; természetesen a tenderfeltételeknek megfelelően, betartva az Európai Unió előírásait.
Kirill Komarov kitért arra is, hogy a magyar vállalatok a magyar piacon komoly tapasztalattal rendelkeznek: a Pakson több mint 30 éve működő meglévő blokkokhoz kapcsolódóan gyártási, szolgáltatási tevékenységet végeznek, a Roszatom "ezt a potenciált teljes egészében figyelembe veszi az új építkezések során". Ezzel új munkahelyek jönnek létre, új megrendelésekhez jutnak a magyar cégek – mondta.
Kiemelte, hogy az egész világon nyitottak az együttműködésre a magyar cégekkel. Példaként említette a cég indiai, kínai, jordániai, törökországi, finnországi megrendeléseit.
A vezérigazgató-helyettes az Európai Bizottság vizsgálatával kapcsolatban elmondta: nincsenek közvetlen kapcsolatban az EU-val, a Roszatomnak a megrendelővel, a magyar partnerrel van szerződése, az EU-nak információt nyújtanak, amennyiben szükséges. Az atomerőművek építése hosszú távú projekt, 3 év az előkészítés, utána kezdődik csak a kivitelezés, de "jobb lenne azelőtt megadni a válaszokat, mielőtt elkezdjük az aktív részét a projektnek" – fogalmazott.
Kirill Komarov hangsúlyozta, hogy egy teljesen biztonságos atomerőműre tettek ajánlatot, a technológia minden poszt-fukushimai követelménynek megfelel, nemzetközileg is versenyképes, több megrendelő által választott, sorozatgyártásban készülő blokkról van szó. Mint fogalmazott, a Roszatom nem először épít atomerőművet, nem kísérleteznek, hat ugyanilyen blokkot építenek Oroszországban, és továbbiakat Finnországban, Egyiptomban, valamint Vietnamban.
A Párizsban hétfőn kezdődött klímacsúcshoz kapcsolódva elmondta: az atomerőművek nemcsak megbízható módon biztosítják a villamosenergia-ellátást, hanem az atomenergia másik előnye, hogy környezetbarát technológia, nincs káros kibocsátás. Kirill Komarov hozzátette, hogy számos európai országban támogatják az atomenergiát, így például Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában magas arányban, 40-60 százalékban biztosítják atomenergiából a villamosenergia-ellátást, sőt Franciaországban csaknem 90 százalék ez az arány.
Az atomenergia kiszámítható energiaforrás, az alacsony "üzemanyag-szükséglet" miatt nincs kitéve a szénhidrogének világpiaci áringadozásának, valamint az 50-60 éves üzemidőnek köszönhetően a cégek is stabilan tervezni tudják gazdasági tevékenységeiket, beruházásaikat – emelte ki a vezérigazgató-helyettes.