A Földet nem fogják egyik pillanatról a másikra megmenteni a katasztrofális klímaváltozástól, de talán elindulunk a megoldás irányába, jó pár év tökölés után. Mától két hétig a párizsi klímacsúcsra figyel a világ. A Guruló Hordó blog szakértői elmagyarázzák, mi várható.

Az elmúlt közel huszonöt év összességében nem hozott sikert az ENSZ klímaváltozásért felelős kormányközi konvenciója számára: a csúcstalálkozók zajos tüntetések és látványos széthúzás mellett zajlottak, miközben az üvegházhatású gázok kibocsátásának valódi visszafogása egy szűk réteg, főként az EU magányos szélmalomharca maradt (és ott sem csinálták túl jól).

Az eddigi egyetlen egyezmény, a kiotói jegyzőkönyv voltaképpen halott: annak 2013-2020-ig tartó második periódusához mindössze 37 ország csatlakozott, amelyből 28-at adnak az EU tagállamai. A kép még a tavalyi limai csúcson is borús volt, hiszen az USA, Kína és India is kinyilvánította, hogy semmilyen, számára jogi kötelezettséget jelentő emissziócsökkentési megállapodást nem ír alá.

Egy év alatt nagyot fordult a világ, és ma szinte minden megszólaló pozitívan nyilatkozik egy megállapodás esélyeiről. Fontos azonban a túlzott elvárások elkerülése: ha Párizst annak fényében ítélik majd meg, hogy végleges megoldást adott-e a klímaváltozás jelentette történelmi kihívásra, a kudarc garantált. Józanabb megközelítésben azonban a csúcstalálkozó már akkor is sikeres lehet, ha kialakít egy olyan intézményi keretet, amelyen belül a továbblépés már gördülékenyebb, és további vállalásokra lehet rávenni az országokat. Egyszerűbben megfogalmazva: Párizs akkor lesz sikeres, ha pozitív hivatkozási ponttá válik a résztvevők számára.

Csermely Ágnes és Juhász Levente írását ezen a linken lehet elolvasni.