A klímaváltozás direkt és indirekt módon is nagyon komoly hatással lesz a globális gazdaságra: az alkalmazkodás minden szektorban, de főleg az energetika és a mezőgazdaság területén kíván gyökeres változásokat. Ürge-Vorsatz Dianával, az ENSZ Nobel-békedíjas Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) egyik alelnökével, a CEU professzorával beszélgettünk a COP21, azaz az ENSZ 195 országot érintő 21. klímakonferenciája apropóján.

Nap mint nap hallunk a klímaváltozás gazdasági hatásairól, amelyet rövidesen a bőrünkön fogunk érezni. Egészen pontosan mit fogunk a bőrünkön érezni?

Egészen pontosan nem lehet megmondani. Kezdjük ott, a klímaváltozás hatásai rendkívül szerteágazók és továbbgyűrűzők, a távoli gyűrűket pedig még nem látjuk. Egy-egy jelenség figyelmeztet, de következtetések levonásához a tendenciákat kell megrajzolni, a hatások ráadásul régiónként is eltérőek. Másrészt a közgazdaságtan mindeddig nem feküdt rá a témára oly alaposan, hogy sziklaszilárd tényeket említhessünk. Magyarul ezen a téren a természettudományok összekapcsolása a társadalmi-gazdasági hatásokkal mindeddig nem történt meg.

Nagy vonalakban sem?

Nagy vonalakban két szintet említhetünk, mint gazdasági hatást. Az első a klímaváltozás okozta szélsőségek miatti közvetlen károk, a direkt hatások. Viharok, áradások által szétrombolt infrastruktúra, energiaellátási zavarok, sőt hálózatok összeomlása, lerombolt otthonok. Termelésből kieső gyárak, szállítási nehézségek, ezt a gazdasági élet minden szereplője enyhén szólva is megérzi, nem is beszélve a biztosítókról, a kárelhárítás költségvetést sújtó hatásáról

Indirekt hatás a károk megelőzése, a klímaváltozás hatásainak mérséklése és az alkalmazkodás, ami elsősorban az energiaellátást és a mezőgazdaságot érinti. Ha semmit nem teszünk, egyszerűen a károk passzív elszenvedői leszünk. A mezőgazdaságban – főleg a mai mérsékelt égövön, ahol az emberiség többsége él – a vízhiány jelent majd óriási problémát. Szárazságtűrő gazdasági növények nemesítésére van szükség, de ennek is van "felső határa": lehet oly mértékű az éghajlatváltozás, hogy már nincs növény, ami elviselné.

A gleccserek elolvadnak, hosszú, száraz nyarakra kell készülni, és ha nincs víz, nincs étel. Mindent képesek vagyunk "legyártani", de vizet nem. Mélyre nyúló, teljes gazdasági átalakításra van szükség, nincs mese.

A negatív hatások közt különféle betegségek elterjedését is szokás emlegetni. Lehetnek olyan súlyosak, hogy tényezőként kelljen rájuk tekinteni?

Mindenképp. Ha járványokról van szó, azokból komolyabbakat olyan trópusi kórokozók indíthatnak el, amelyek az éghajlat melegedésével új területeken ütik majd fel a fejüket. Nem túl közismert viszont, hogy a klímaváltozással ugrásszerűen növekedni fog például az asztmások és allergiások száma is. Ők pedig kiesnek majd a munkából, vagy ha dolgoznak is, teljesítményük csökken – tömegekről beszélünk, olyan mértékről, amit már a világgazdaság is komolyan megérez.

Magyarország szempontjából árnyalható a kép?

Az alapvető probléma nálunk is a víz lesz. Száraz nyarak, nedves telek, de akkor sem hó, hanem eső fog hullani. A hirtelen lezúduló csapadék elmossa a talajt, a termőföldet, nyomában pedig hatalmas területeket borít majd a belvíz. Erre kell megoldást találni, meg kell tartani a vizet, amivel kihúzhatjuk a száraz időszakokat, és megnyugtató módon kell rendezni az árvíz elleni védelmet. Hosszú távon tehát a vízszabályozás segíthet.

Rövid távon a magyar mezőgazdaság még jól is járhat. Hazánk zónahatáron fekszik, tőlünk északra jelentősen megnő majd az évi csapadék mennyisége, míg délen nagyon lecsökken csökken. Az átmeneti időszakban, amíg a csapadékiszonyok még a maihoz képest nemigen változnak, az átlaghőmérséklet viszont emelkedik, a mezőgazdasági szektor növekedést könyvelhet el.

De ez nem tart majd sokáig, és közben is lesznek komoly pofont jelentő, katasztrofálisan aszályos évek. Magyarországon (is) elengedhetetlen a mezőgazdaság szerkezetének átformálása.

Vannak azért konkrét számok. A felmelegedés mértékétől függően a globális GDP 3-10 százalékos visszaeséséről írnak, mások az országok sérülékenységét, felkészültségét számszerűsítik. 

Az éghajlatváltozás negatív hatásai időben exponenciálisan növekednek, és sok múlik azon is, hány foknál áll majd meg a folyamat. Ezért én magam nem mennék bele százalékokba, ma még nem tudjuk ezeket hitelesen meghatározni. De ha már számok, a Stern-jelentés a globális GDP 10-20 százalékos visszaesését is kilátásba helyezte már a XXI. század folyamán.

Mit tekinthetünk az alkalmazkodás alappillérének?

Jelenlegi gazdaságunk a fogyasztás folyamatos növekedésére épül, a stagnálás már tragédia: munkahelyeket számolnak fel, nagy üzemek rogynak meg, vállalkozások mennek tönkre. Hosszú távon ez nem megy. Az életminőséget nem csak a GDP jelenti, ennek szellemében lenne szükség az üzleti modellek átszervezésére.

A mezőgazdaság mellett említette az energetikát. A kibocsátáscsökkentés okán?

Részben. Nyilvánvaló, hogy a széndioxid-kibocsátást addig nem csökkenthetjük, amíg gazdaságunk olajra és szénre épül. Az energiarendszer átalakítása elkerülhetetlen, az olajat és a szenet ki kell vezetni. Nem ördögtől való gondolat, tökéletesen véghez lehet vinni, és a piac már önmaga elmozdult ebbe az irányba. Ezzel mérsékelhetjük a klímaváltozást, és természetesen mindent meg kell tennünk az elkerülhetetlen hatásokhoz való alkalmazkodás érdekében.

A nagy olajcégek sorra megújulókba fektetnek, illetve olyan területre viszik a pénzüket, ahol a klímaváltozás által előállt új helyzetben nagyot kaszálhatnak. A közlekedés jövőjét az elektromos autók jelentik, a szükséges áramot alternatív módszerekkel bőven lehet biztosítani.

Tudatosan nem említette itt a gázt, mint fosszilis tüzelőanyagot?

Igen. A fosszilis energiaforrások közül a földgáznak a legkisebb a fajlagos CO2-kibocsátása, és a legjobb a hatásfoka. Átmeneti megoldásként tekintek rá elektromos áram termelésében a szén és az olaj kiváltásának idejére.

És az atomenergia?

Sokan foglalkoznak vele, mi lehet az atomenergia szerepe a klímavédelemben. De van egy fontos tényező, ami óvatosságra int. Évtizedek óta nem tudjuk megoldani az atomhulladék hosszú távú, biztonságos tárolását – morális, etikai kérdés, hogy jelen jólétünk érdekében megterhelhetjük-e ezzel a problémával az elkövetkező generációkat…

Az imént azt mondta, részben. Amikor az energiaellátás és a kibocsátáscsökkentésről kérdeztem. Mi a "másik rész"?

A zöldenergia melletti érv az úgynevezett reziliencia, vagyis az ellenállóképesség. A hagyományos, nagy energetikai rendszerek sérülékenyek. Az éghajlatváltozás gerjesztette időjárási szélsőségeken túl egy hurrikán vagy terrortámadás is pillanatok alatt elvághatja egy egész város, városrész áramellátását. New York városa például passzívházak bevezetését tervezi, mert reziliensebbek. Először a középületek lennének közel nulla energiaigényűek, majd kiterjesztenék a magáningatlanokra is.

Nem kifejezetten klímavédelmi okból, hanem mert fenntartásuk lényegesen olcsóbb, és függetlenek az energiaellátási rendszerektől. Jöjjön egy vihar, robbantsanak bárhol, a kisebb, alternatív energiarendszerek biztonságot nyújtanak. Sőt, afelé tartunk, hogy az épületek maguk is kis erőművek legyenek. Magyar vonatkozásban ugyanez külföldi energiafüggőségünk felszámolását is jelentené.

(Az interjú második része csütörtökön jelenik meg.)