Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Olajár: a fellendülés éve következhet

NRGreport | 2015.12.02. 11:16

Vegyes évet zárt a nemzetközi olajpiac: az árak az év eleje óta 20 százalékkal estek, miközben a tartós túltermelés miatt egy hordó olaj értéke több mint felével csökkent. Az elmúlt hónapok pesszimista várakozásai mellett ugyanakkor egyre több befektető gondolja úgy, hogy már látszik a fény az alagút végén, és az olajár végre tényleg megindul felfelé 2016-ban – írja a CNBC

Az alacsony energiaárak a legtöbb nyugati gazdaság számára kedvező hatással voltak, hiszen nemcsak a lakosság, hanem a vállalatok is élvezhették és kihasználhatták az olcsó üzemanyag hatásait. Az árak további csökkenése ugyanakkor negatív inflációs hatással és a globális növekedés lassulásával fenyeget. 

Különösen az amerikai növekedés erőssége kérdéses a szakértők szerint, ahol a piacok a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelését valószínűsítik, amelyre közel egy évtizede nem volt példa.  

Jim Paulsen, a Wells Fargo Asset Management elemzője szerint, ha történeti távlatban nézzük, a mostanihoz hasonló olajárzuhanásokat követően az amerikai gazdasági növekedés felgyorsult, és több évig is elhúzódott, ráadásul ez mindig egy kamatemelés után következett be. Az elemző szerint az olajár pedig a mélypontok utáni 12 hónapban átlagosan 80 százalékkal emelkedett. Ha most is ez történik majd, akkor 2016-ban akár 75 dollár körüli hordónkénti ár is elképzelhető, ami ugyan messze van még a kiinduló értéktől, de hatalmas lépés lenne, amit ráadásul kevés piac valószínűsít – véli Paulsen.

Az elmúlt év nyarán még 100 dollár körüli összeget fizettek egy hordó kőolajért, de miután az OPEC a kitermelési szintek fenntartása és így a piaci részesedése megőrzése mellett döntött, az árak esni kezdtek. Az amerikai irányadó körnnyűolajfajta, a WTI jelenleg 41 dolláros hordónkénti áron áll, az idei évet még 52 dolláron kezdte, és az idei csúcs 60 dollár volt májusban. 

Az árak rövid távú alakulására nagy hatással lehet a pénteken Bécsben kezdődő OPEC-értekezlet, amelytől sokan azt várják, hogy a szervezet végre meggondolja magát, és a kitermelés csökkentéséről dönt, ami vélhetően az árak emelkedését hozná maga után – írja a CNBC. 

  NRGreport
Címkék
#olajár   #OPEC+  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.