A klímaváltozás gyökerestől felforgathatja civilizációnkat: országok tűnhetnek el a föld színéről, a tengerszint hét métert emelkedhet. A párizsi klímacsúcs megállíthatja a folyamatot. Interjúnk első részében Ürge-Vorsatz Diánával, az ENSZ Nobel-békedíjas Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnökével, a CEU professzorával az éghajlatváltozás és az alkalmazkodás gazdasági hatásairól beszélgettünk. Most azzal folytatjuk, mely más hatásokról beszélhetünk még, és milyen eredményt várhatunk a párizsi klímacsúcstól. 

Ha rangsort kellene felállítani az emberiséget leginkább fenyegető tényezőkről, hova helyezné a klímaváltozást? 

Munkásságom alapján biztos azt várja, hogy az első helyre, de nem. Rövid távon sokkal inkább a terrorizmust, a világméretű éhezést vagy a közel-keleti háborús helyzetet mondanám a legégetőbb problémáknak. Ám egy-két évtized múlva, főleg ha semmit nem teszünk a megfékezés és alkalmazkodás érdekében, már az éghajlatváltozás állna a dobogó tetején.

Tudóstársai is osztják a véleményét? 

Az ilyen "rangsorokban" nincs és nem is lehet tudományos konszenzus. Ami érdekes, hogy komoly gazdasági szereplők hogy gondolkodnak. Egy előadáson az éghajlatváltozást a világgazdaság egyik legnagyobb problémájának neveztem. Az utánam felszólaló Soros György kiemelte, hogy szerinte nem az egyik, hanem a legnagyobb probléma. És ugyanígy fogalmaztak nemzetközi elismeréssel bíró bankvezetők is. 

Nyilván a felmelegedés mértékén is múlik, de szeretünk képekben gondolkodni. A klímaváltozás következményei akár az emberi civilizáció pusztulásba dönthetik? 

A "pusztulást" nagyon erősnek tartom, hiszen technikai vívmányaink, tudásunk megmarad, bármi is történik, a kőkorba nem fogunk visszatérni – csak hogy képekben gondolkodjunk. Helytállóbb azt mondani: ha nem teszünk semmit, az éghajlatváltozás nagyon megnehezíti az emberi faj túlélését, ma ismert és megszokott civilizációnkat pedig gyökerestül felforgatja. 

Árnyaljuk picit a képünket, mit jelent ez a gyakorlatban? 

Országok tűnnek el a Föld színéről, és nem csak a kis szigetállamokra kell gondolni. Hollandia nem építheti gátjait a végtelenségig, Velencét már ma is sokszor elönti a tenger, de víz alá kerülhet Florida, London, New York, Amerika és Délkelet-Ázsia metropoliszai. Az Antarktiszon megindult egy óriási, jéggel telt völgy olvadása, ami visszafordíthatatlan. 

Így nézne ki a Buckingham-palota víz alatt.  Kép: Judith Flacke/123rf.com
 

Ha holnaptól egy gramm üvegházgázt nem bocsátunk ki, akkor is elolvad, ez tudományosan bizonyított tény. Csak ez önmagában egy méterrel emeli a tengerszintet, ami az előrejelzések szerint az évszázad végére ettől függetlenül is 1,4 métert növekszik. A grönlandi jégtakaró olvadása talán még megállítható, ám ha az is "elfolyik", a tengerszintet világszinten hét méterrel emeli meg. Borzasztó még belegondolni is. 

Tény az is, hogy 33 Celsius-fok felett képtelenség a szabadban munkát végezni, megbénulhat az infrastruktúra, a hőhullámok tömegesen szedik áldozataikat, hosszasan lehetne még sorolni. Ehhez képest a közvélemény egy jelentős része vagy semlegesen veszi tudomásul a tényeket, vagy tudósok magánügyének, sokszor "szereplési vágyának" bélyegzi a figyelmeztetéseket. 

Az embereket nyilvánvalóan sokkal jobban érdekli, hogyan fizetik be a havi rezsit, mit tesznek az asztalra a következő nap, vagy hogy mindenki egészséges-e a családban. A média, az oktatás és a politika együttes feladata lenne a társadalom felkészítése és meggyőzése. 

Sokak szerint épp a politika az, ami rövid távú érdekei miatt épp kerékkötőként viselkedik. 

Tény, hogy a hosszú távú túlélést és biztonságot a politikának kellene biztosítania, de ennek nincs meg az intézményrendszere. Világszerte négy-ötéves politikai ciklusokról beszélhetünk, amelyek képtelenek több évtizedes előre gondolkodásra. Ezért volt például előremutató, és a külföld szemében követendő Magyarországon a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodája, amelyet 2011-ben gyakorlatilag megszüntettek. 

Visszatérve a magaslati nézőponthoz, és tágabb témánkhoz: milyen eredményt vár a párizsi klímacsúcstól? Sokan nagy áttörésre számítanak. 

Ha minden ország betartja előzetes ígéreteit, a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2,8 fokon tudjuk megfogni. Mi azt mondjuk, hosszú távon az ipari forradalom előtti szinthez képest két fokos növekedés még kézben tartható, viszonylag simán alkalmazkodhatunk. Most viszont már arról van szó, a 2,8 fokot az évszázad végére fogjuk elérni. 

Vagyis a legjobb esetben sem lesz okunk ünneplésre? 

Ha mindenki aláírja a Párizsban megszülető dokumentumot, az igen, nagy áttörésnek számít, és erre most tényleg nagy esély van. De ettől még nem dőlhetünk hátra, még semmilyen problémát nem oldozzunk meg, de legalább a keretek meglesznek. Nagyon fontos például a pénzügyi transzfer, vagyis hogy a fejlett államok igenis pénzzel segítsék a fejlődők erőfeszítéseit. Probléma az is, hogy nincs szankció, az országok akkor tartják be vállalásaikat, ha akarják. 

Hadd magyarázzam el a jól ismert példával, a félig töltött pohárral. Nem az a fontos, hogy félig van tele, vagy félig üres, hanem hogy megcsináltuk a poharat. Ez lehet az áttörés. A lényeg persze az, hogy utána milyen lelkiismeretesen töltjük bele a vizet, de a pohár remélhetőleg meglesz Párizsban.