Az egyházaknak lehet és kell is, hogy karakteres véleményük legyen az emberiség fenntarthatatlan életmódjáról és a környezetvédelemről – mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi vacsorán szerda este a Sándor-palotában.
Az egyházak közösségi küldetéséhez hozzátartozik, hogy kimondják és képviseljék az igazságot – hangsúlyozta Áder János.
A párizsi klímacsúcson minden eddiginél többen fogalmazták meg aggodalmaikat a Föld jövőjével, "teremtett világunk sorsával kapcsolatban". Ferenc pápa enciklikában szólt "közös otthonunk megóvásáról, a pusztulás megállításáról, arról, hogy a fenntarthatóság immáron nem lehetőség, hanem a túlélés feltétele. Egyszerre ökológiai, technológiai, gazdasági, szociális kérdés, és legfőképpen erkölcsi kötelesség" – fogalmazott az államfő.
"A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte" – idézte Ferenc pápa Laudato Si' kezdetű enciklikáját, hozzátéve, nemcsak a katolikus egyházfő, hanem a világ más vallási vezetői is felemelték szavukat a környezetvédelem mellett.
Áder János felidézte: júliusban 40 vallási vezető gyűlt össze Párizsban, hogy a klímatanácskozás leendő helyszínén minél több embert megszólítson, és a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés ügye mellé állítson.
A találkozó résztvevői "elvont moralizálás helyett" mindenkit arra buzdítottak, tegye föl magának a kérdést: "miért fontos ez nekem?" A tanácskozók így kívánták érzékeltetni, hogy a környezet iránti felelősség kulcsa a személyes felelősség – tette hozzá.
Áder János kitért arra is, hogy a párizsi klímacsúcs tétje hatalmas, "de van okunk a bizakodásra".
December a sötétség felett győzelmet arató fény hónapja, amikor gyertyák gyúlnak az otthonokban, a templomokban és a köztereken, adventi koszorúkon és kilencágú hanukiákon. Mindenhol azt üzenve, hogy a fény, a világosság ezúttal is erősebb lesz a sötétségnél, és új élet veszi kezdetét – mondta.
Az államfő végül megköszönte a magyarországi egyházaknak, "hogy segítenek megmutatni: nemcsak megoldandó problémáink vannak, hanem okunk is az örömre, az ünnepre".
"Bízom benne, hogy hitük társadalmi tanításához hűen", az egyházak segítenek, hogy "minél többen átérezzék a közös otthonunk iránti felelősséget", hiszen – ahogy már számtalanszor – "most is az egyházi közösségek lehetnek a közjóról folytatott párbeszéd kovászai" – fogalmazott Áder János.