A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromosautó-töltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került, és jelenleg ingyen használható – mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
A Jedlik Ányos-programban még az idén elkezdődik országosan 150 elektromos töltőállomás telepítése, a tervek már elkészültek, és a közeljövőben megvalósuló beruházás végén elektromos autóval átjárható lesz az ország – erről Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára beszélt az átadáson.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány kiemelt beruházássá tette a töltőállomások telepítését, és már hozzá lehet jutni a zöld rendszámhoz, amely több kedvezményt jelent az elektromos, illetve hibrid autókkal közlekedőknek. Hamarosan a buszsávokban is közlekedhetnek ezek a kocsik.
Friedrich Wilhelm Knebel, az Elmű-Émász cégcsoport igazgatósági tagja elmondta, a csoport telepítette 2010-ben az első töltőállomást, és most a repülőtérivel a 41.-nél tartanak. A csoport piaci alapon is gazdaságossá akarja tenni az elektromos töltők telepítését, amire már kidolgozták az üzleti modellt – mondta.
Úgy vélte, hogy a taxikkal lehet kereskedelmi alapra helyezni ezt a töltőt, mivel a város és a repülőtér közötti távolság kedvez az elektromos autóknak, amelyek így olcsóbb üzemanyaggal – és főleg tisztán – közlekedhetnek.
Az igazgatósági tag kitért arra is, hogy 140 olyan felhasználójuk van, aki az általuk biztosított okostelefon-applikációt használva tankol.
A töltőt gyártó ABB Kft. ügyvezetője, Tanja Vainio elmondta, az átadott berendezés egyszerre két autó töltésére alkalmas, és 15-20 perc alatt feltölthető vele egy elektromos kocsi. Egész Európa számára Magyarországon gyártja az ABB ezeket a gyorstöltőket. Eddig 50 országba szállítottak, és megkezdték az elektromos buszok töltésére használható berendezések gyártását is – mondta.