Vállalatok

Kép: kőolajat keresnek Szolnokon

NRGreport | 2015.12.17. 07:54

Szolnok mellett kezdett kutatófúrásokat az O&GD Central Kft. kőolaj és földgáz kitermelésére. 

Kutatófúrást végez Szolnokon a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a Szolnoki Bányafelügyelet engedélyével – közölte a cég hatósági és társadalmi ügyek vezetője.

Breitner Dániel elmondta: kőolaj- és földgáztelepek után kutatnak Szolnokon. Hozzátette: a fúrás helyszínétől nem messze, Szandaszőlősön korábban földgázmező volt.

Sikeres fúrás esetén a tesztelés várhatóan jövő év január 6-ig tart – közölte. Hozzátette, hogy a fúróberendezés költöztetése a jelenlegi szolnoki helyszínről a tervek szerint január 18-án kezdődik Tiszapüspöki mellé, ahol a következő kutatófúrást végzik. Breitner Dániel arról is beszámolt, hogy fúrást a régióban elérhető legmodernebb berendezéssel végzik. Kiemelte: a kutatófúrás a legszigorúbb környezet- és egészségvédelmi, valamint munkabiztonsági előírások betartásával történik, amit a bányafelügyelet a helyszínen ellenőriz.

Kérdésre elmondta: a kutatófúrások találati aránya világátlagban mintegy húsz százalék, de a cég eredményei ennél jobbak. Hozzátette: rendkívül kivételes esetben a találati arány elérheti a nyolcvan százalékot is.

Hozzátette: két kilométeres fúrás alapköltsége megközelítőleg kétmillió dollár, de az ár több tényezőtől is függ, például a fúróberendezés minőségétől, a fúrás mélységétől, a talaj keménységétől, a felszín megközelíthetőségétől, illetve attól, hogy természetvédelmi vagy lakott területen végzik. A fúrás eredményétől függően elképzelhető, hogy további fúrásokat is végeznek a Tisza-parti város belterületén. 

A Magyarországon 2013 óta jelen levő és csaknem 30 munkavállalót foglalkoztató O&GD Central Kft. budapesti kutatási központtal működik, anyacége a Sand Hill Petroleum B. V.
 
A kft. kutatásokat folytat a Körös, Nádudvar és Újléta kutatási területeken, az Erdélyi-medence öt területére előkutatási engedéllyel rendelkezik.

A nyilvános cégadatok szerint a Sand Hill Petroleum B. V. éves értékesítési nettó árbevétele 2013-ban meghaladta a 81 millió forintot, 2014-ben több mint 117 millió forint volt. A társaság adózott eredménye 2014-ben a 2013. évi 62 millióról több mint 133 millió forintra nőtt.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.