A 2015-ös évet túlzás nélkül lehet történelminek nevezni az olajpiac szempontjából. Az év elején folytatódott a tavaly nyáron kezdődött áresés és január elején már 40 dollár alá esett a Brent hordónkénti ára. A nyár elején egy enyhe emelkedés következett be, majd az árak a 60 dollár körüli szintre kúsztak vissza, hogy aztán az év hátralévő részében folyamatos legyen az árzuhanás. 2015 végén pedig 11 éves mélypontja körül mozog az olajár. Az alábbiakban bemutatjuk az év legfontosabb olajpiaci történéseit és az árakat befolyásoló körülményeket.
1. Magas készletszintek
Az amerikai olajtartalékok alakulása az egyik legfontosabb mutató volt az idei évben, mivel ez a mindenkori érték viszonylag pontosan mutatja a világ többi részén végbemenő folyamatokat is. Az amerikai készletek áprilisban 80 éves csúcspontjukat érték el, ekkor 490 millió hordónyi olaj állt a tározókban. A nyár folyamán ez a mennyiség némileg csökkent, de az ősz folyamán ismét emelkedni kezdett és a bűvös 490 millió hordós határt decemberben érte el ismét. Hasonlóan nőttek a tartalékok a világ többi pontján is és az árak tartós emelkedéshez a készletek komoly csökkenésére lenne szükség – írja a Oilprice.com.
2. Emelkedő OPEC-kitermelés
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete 2014 novembere óta folytatja jelenlegi agresszív politikáját, azóta az OPEC-országok kitermelése napi egymillió hordót meghaladó mértékben nőtt, a tagországok közül leginkább Irakban és Szaúd-Arábiában. A szervezet legutóbbi bécsi értekezlete sem nyugtatta meg a kedélyeket, hiszen nemhogy csökkentették, hanem végül is növelték a kitermelési kvótát, ami a jelek szerint további áresést eredményezett. 2016-ban az ország elleni nemzetközi szankciók feloldásával Irán is visszatér az olajpiacokra, ami várhatóan azt eredményezi, hogy az OPEC tovább növeli kitermelését a következő évben is.
3. A kínai gazdaság bizonytalankodása
Az elmúlt évtizedben a kínai gazdaság olajínsége meghatározó volt az árak alakulása szempontjából, de az ország gazdasági fejlődésének gátjai egyre inkább láthatóvá váltak 2015-ben. A GDP növekedése lassul, a nyári kínai tőzsdeválság pedig globális instabilitással fenyegetett. A kínai szén- és gázfogyasztás is stagnál, ami további pénzügyi katasztrófákat okozhat ezekben a szektorokban. A kínai gazdaság akadozása ráadásul kihathat a régió más nagy gazdaságaira, elsősorban Indiára is. Indiában az energiahordozók iránti igény egyelőre még szerényebb, mint Kínában, de a következő években ez az erősorrend megfordulhat.
4. Növekvő vállalati adósságszintek
Az elmúlt öt évben az olaj és gázipari cégek folyamatosan adósságokba verték magukat, hogy némiképp ellensúlyozni tudják a palaforradalom hatásait. Ezek az adósságszintek 2015-ben az olajára zuhanásával tetőztek: a legnagyobb olajcégek adósságállománya 31 milliárd dollárt tett ki az év első két hónapjában, s míg a nagyok még csak-csak tudják ezt kezelni, a kisebb olajcégeket egyre jobban nyomasztja saját adósságterhük. A szenvedő olaj- és gázcégek pedig a bóvlikötvények piacát is lehúzták. A fizetésképtelenségi és csődmutatók pedig emelkedtek 2015-ben és ez a trend vélhetően folytatódik 2016-ban is.
Forrás: 123rf.com
5. Kiadáscsökkentés
Az egyre növekvő adósságszintekre a vállalatok a kiadások csökkentésével reagáltak. A kutatásra és kitermelésre fordított összegek 250 milliárd dollárral estek idén a 2014-es szinthez képest, ami természetesen a kínálat jóval szerényebb növekedését is eredményezi majd. Az előttünk álló évben további költségcsökkentések várhatók: a hatalmas veszteséget felhalmozó Shell már be is jelentett egy 2 milliárd dolláros lefaragást.
6. Csökkenő amerikai termelés
Az amerikai olajkitermelés alakulása talán a legjobban figyelt mérőszám, az elemzők ennek függvényében próbálják megtippelni, hogy mikor várható, várható-e egyáltalán az olajárak újbóli emelkedése. A tengerentúli kitermelés az áprilisi napi 9,6 millió hordóról 9,3 millió hordóra esett szeptemberre, a jelenlegi érték pedig 9,1-9,2 millió hordó között mozoghat egyes becslések szerint. A kitermelés minden estere nem csökkent olyan ütemben, hogy az elegendő legyen az árak emelkedéséhez. 2016-ra a szakártők az amerikai kitermelés további csökkenését valószínűsítik, a kérdés csak a mérték és a csökkenés sebessége lesz.
7. Bizonytalan valuták
Az olajár zuhanása az olajexportáló országok gazdaságára is negatív hatással van, ami pedig ezen országok valutaárfolyamait és egy lefelé tartó spirálba kényszerítette. A kolumbiai, a mexikói, a brazil, az orosz, a dél-afrikai, a malajziai, az indonéz, a kanadai valuta mind-mind jelentősen vesztettek értékükből 2015-ben, de leértékelődött a kazah és az azeri valuta is, a kínai jüanról nem is beszélve. Ezek a valuták egy későbbi olajárnövekedés esetén magukra találhatnak majd, de az elemzők szerint addig maradnak az ingadozó árfolyamok.
8. Fed-kamatemelés
Az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed decemberben 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte alapkamatát, amire az utóbbi hét évben nem volt példa. A kamatemelés sokak szerint túl későn jött és túlságosan enyhe volt, ezért nem jelent igazán komoly fenyegetést az iparágnak, de az erősödő dollár miatt az olajár további csökkenését erdményezi. A Fed várhatóan újabb kamatemeléseket jelent majd be 2016 folyamán, ami további aggodalmakra adhat okot az olaj- és gázcégek számára.
9. Amerikai olajexport
Az amerikai kongresszus idei utolsó törvényhozó ülésén feloldotta a 40 éve bevezetett olajembargót. Az elemzők rövid távon nem számítanak nagy mennyiségű amerikai exportra, de a politika változása nagy jelentőséggel bít és lehetővé teszi, hogy a jövőben az Egyesült Államok jelentős olajpiaci exportőrré váljon. Az embargó feloldásáról korábbi cikkeinkben itt és itt olvashat.
10. Fordulópont
2014 végén szinte egyetlen elemző sem várta az olajpiacok később megtapasztalt vesszőfutását, ahogy még januárban sem gondolták sokan, hogy az akkori szintnél jóval mélyebben zárja az évet az olajár. Minden jel szerint a piac gyengélkedése tovább folytatódik 2016 elején, de a már említett kiadáscsökkentések, az amerikai termelés visszaesése, a kereslet-kínálat kiegyenlítődése talán az év későbbi szakaszában elhozhatja a fordulópontot – írja az Oilprice.com.