Vállalatok

Olajár: gazdasági szükségállapot Venezuelában

NRGreport | 2016.01.18. 08:27

Az olajár pénteki zuhanása miatt gazdasági szükségállapotot rendelt el Nicolás Maduro, amely rendkívüli jogokkal ruházza fel a venezuelai elnököt – írja a Portfolio. A Brent ára hétfő reggelre 29 dollár alá esett. ​

Pénteken a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 5,7 százalékkal zuhant és estére a 29 dolláros szint alá esett, amelynek nyomán Venezuelában gazdasági szükségállapotot rendeltek el. Az intézkedés lehetővé teszi Nicolás Maduro elnök hatáskörének kibővítését. 

Maduro az új venezuelai parlament előtt tartott első beszédében azzal indokolta a rendelet bevezetését, hogy a helyzet katasztrofális, és ez minden venezuelai család életére kihat. 

A szükségállapot hatvan napig tart, és ezalatt Maduro beavatkozhat a helyi vállalatok ügyeibe, valamint valuta- és árkorlátozást vezethet be. 

Venezuela gazdasága 2015 első kilenc hónapjában 4,5 százalékkal esett vissza, és a GDP várhatóan idén is csökkenni fog a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező dél-amerikai országban. A drámai csökkenést elsősorban az olaj világpiaci árának zuhanása okozza, ebből származik ugyanis az ország bevételeinek 96 százaléka – írja a Portfolio.

A kőolaj világpiaci ára idén is folytatja a 2015-ös év egészében tartó zuhanást, és jelenleg stabilan a 30 dolláros szint alatt mozog az ár. Hétfőn reggel a Brent 2,56% százalékos eséssel 28,50 dollár körüli értéken járt.

  NRGreport
Címkék
#Nicolás Maduro   #Venezuela  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.