NRGreport
Menü

Mégsem nyúl hozzá a nukleáris alaphoz a kormány

A Miniszterelnökség elvetette azt a tervet, hogy a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évi 20 milliárd forintos befizetését elvonja a nukleáris alapból - értesült a Napi.hu.

Korábban az Index.hu írta meg, hogy a nukleáris alapban felhalmozódott vagyont használná fel a kormány a rezsicsökkentés újabb fordulójára.

A Napi.hu szerint tavaly decemberben 261,3 milliárd forint volt az alapban, ami még messze nem elég a négy paksi reaktor 20 év múlva kezdődő lebontásának költségeire. A lap emlékeztet arra, hogy lezárás után általában 15-20 évig pihentetik a reaktorokat, a tényleges leszerelés ezt követően kezdődhet.

A leszerelés költségének jövőbeni fedezetére hozták létre a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot, és 1998-tól halmozódnak itt a befizetések. A működő reaktorok üzemeltetői éves díjat fizetnek, a legnagyobb befizető, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évente 19-20 milliárd forintot fizet.

A Napi.hu azt írja, hogy az ügy láthatóan lekerült a napirendről. Érdeklődésükre azt közölték: az ötlet soha nem volt kormányjavaslat, azt csak a sajtó emelte kormányzati szintre.

A Miniszterelnökség válasza szerint "hogy az olyan nemzetstratégiai kérdésekben, mint a rezsicsökkentés, nincsenek olyan "tabu témák", amelyeket már fel sem lehet vetni. Ilyen téma volt a nukleáris alap befizetéseinek átstrukturálása is. A nukleáris alappal kapcsolatos elképzelés egy szakmai vita egyik felvetése volt, tehát téves az a megfogalmazás, hogy ezt a kérdést a kormány elvetette volna, mivel erről a kérdésről a Kormány nem is döntött, azt kizárólag a média emelte napirendre, nem a kormány" - fogalmaztak.

Forrás: Napi.hu