Vállalatok

Bagóért vesztegetik a nagy szénbányákat

NRGreport | 2016.01.27. 11:06

A gazdasági konjunktúra idején felvett óriási hiteleiket nyögik a nagy bányászati konglomerátumok. A nyersanyagok árának zuhanása miatt a csődöt csak a vagyonelemek, elsősorban bányák eladásával tudnák ezek a cégek elkerülni. 

Az Egyesült Államok legnagyobb bányavállalata, a Freeport-McMoRan kedden bejelentette, hogy alkalmi áron kínálja megvételre néhány bányáját. A cég ezzel a lépéssel több bányászati óriáscég, köztük a Glencore vagy az Anglo American nyomdokaiba lépett, amelyek szintén egyes vagyonelemeik áruba bocsátásával próbálják leküzdeni adósságterheiket – írja a CNN Money

A Glencore és az Anglo American már meg is kezdte egyes ausztráliai, chilei és dél-afrikai bányáinak értékesítését, a Freeport ugyanakkor még nem nevezte meg, mely bányákon adna túl. A pánikszerű eladási kényszer oka, hogy két évvel ezelőtt az aranybányászattal is foglalkozó Freeport nem kevesebb mint 9 milliárd dollár értékben két olaj- és földgázkitermeléssel foglalkozó céget vásárolt, amelyet nagy részben hitelekből fedezett. 

Az időzítés nem is lehetett volna rosszabb: azóta a szén- és olajárak zuhanórepülésbe kezdtek, a Freeport pedig nem győzi megnyugtatni részvényeseit arról, hogy nincs csődközeli helyzetben, noha a vállalat adósságállománya közben elérte a 20 milliárd dollárt. Iparági szakértők szerint ugyanakkor, ha a cég nem kezdi meg sürgősen a vagyonelemek értékesítését, könnyen a hitelezők tulajdonába kerülhet. A Freeport egyébként a nemrégiben vásárolt olaj- és gázipari érdekeltségeit is árulja. 

A svájci központi Glencore tavaly ősszel hasonló lépésekre kényszerült, a brit Anglo American pedig decemberben jelentette be, hogy a következő néhány évben vagyonelemeinek 60 százalékától válik meg és 85 ezer főt érintő leépítést hajt végre. Mindkét vállalat szintén óriási adósságokat halmozott fel a konjunktúra idején felvett fejlesztési hitelekből. 

Néhány évvel ezelőtt a szén és az olaj ára az egekben járt, legalábbis a mostani szintekhez képest, ami elsősorban a kínai nyersanyagigényeknek volt köszönhető. A kínai gazdaság lassulásával az árak – több más ok mellett – a mélyben vannak, ami az érintett cégek pénzforgalmát veszélyezteti drámaian. 

Jól mutatja ezt a Freeport részvényárfolyamának alakulása is: a cég papírjai 2011 júliusa óta 92 százalékot veszítettek értékükből – írja a CNN Money. 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.