A tervezett beruházás körül kialakult lakossági véleményeket figyelembe véve a tulajdonosok arra az elhatározásra jutottak, hogy a meglévő nemzetközi tanúsítási eljárásokon felül felkérik a Magyar Tudományos Akadémiát a tervezett beruházás teljes technológiájának és a várható környezetvédelmi hatásoknak a vizsgálatára – olvasható a cég NRGreporthoz eljuttatott közleményében.
A tulajdonosok által kezdeményezett független vizsgálat eredményei, megállapításai (amelyek az idei év 2. negyedévére várhatók) további hiteles információkat biztosítanak majd minden érintett fél, így a beruházók és a lakosság számára is. A Homatech Recycling Zrt. tájékoztatni fogja az érintetteket az MTA vizsgálatának eredményeiről – olvasható a közleményben.
A cég azt is közölte: eddig is egyértelműek voltak az új eljárás szakmai és környezetvédelmi garanciái. Az alkalmazott technológiai megoldást számos nemzetközi szervezet (TÜV, ÉMI-TÜV, DELOITTE, Bureau Veritas, MEO Carbon Solutions Gmbh., ISCC Gmbh.) auditálta, ezek tanúsítványával rendelkezik.
A technológiáról és a beruházás részleteiről a licencértékesítő OT Industries – korábbi nevén Olajterv – Vagyonkezelő Zrt. – elnök vezérigazgatójával, Polony Istvánnal korábban készített interjúnkban olvashat.