A nemzetközi szankciók alól felszabaduló Irán elnöke, Hasszan Ruhani európai körútra indult, hogy megújítsa a régi üzleti kapcsolatokat és új fejlesztési megállapodásokat írjon alá európai cégekkel – írja az Oilprice.com.
Hasszan Ruhani iráni elnök múlt pénteken Görögországban kezdte európai turnéját, ahol hosszú távú megállapodást kötött a legnagyobb görög olajfinomító céggel, a Hellenic Petroleummal, amely iráni nyersolajat is vásárol majd a jövőben.
Az elnöki turné következő állomása Olaszország volt, ahová egy 120 fős, miniszterekből és üzletemberekből álló delegáció élén érkezett Ruhani. Itt többek közt az Eni leány Saipem vállalattal írt alá megállapodást iráni fejlesztésekről a Persian Oil & Gas Development. A Shana iráni hírügynökség információi szerint ez az egyezmény a Shariz és Tabriz finomítók fejlesztésére vonatkozik.
A Saipem ezenfelül egy 4,3 milliárd dollárért épülő olajvezeték építésében is részt vehet. Az iráni-olasz megállapodások összértéke elérheti a 18,4 milliárd dollárt, és nem kizárólag energiaipari befektetésekről lehet szó, hanem infrastrukturális beruházásokról, illetve hajóépítésről is.
A közeljövőben hasonló megállapodások várhatók francia nagyvállalatokkal is – írja az Oilprice.com