Elemzés

Vágta olajárjóslatát a Morgan Stanley

NRGreport | 2016.02.05. 07:09

Alig két hete közölt prognózist az olajárak alakulásáról a Morgan Stanley, most azonban máris felülvizsgálta azt. Ebben igen jelentősen mérsékelte a következő negyedévekben várható árakra vonatkozó előrejelzését.

Az alacsony olajárak tovább kitartanak, mint amire korábban számítottunk – ismerték el az amerikai Morgan Stanley elemzői a Bloomberg szerint.

A bankház elemzői egyes prognózisaikat kevesebb mint felére vágták meg, ami azért meglepő, mert az előző előrejelzésüket épp a minap, január 18-án tették közzé.

A Morgan Stanley most már arra számít, hogy az olaj ára 2016-ban általában lejtmenetben lesz. A korábbi prognózisban még azt jósolták, hogy az olaj negyedévről negyedévre drágulni fog. A Brent ára az új prognózis szerint hordónként átlag 31 dollár lehet az első negyedévben, miközben a Morgan szakértőinek korábbi várakozása 42 dollár volt.

A harmadik és a negyedik negyedév 30-30 dollár/hordós árat hozhat a korábban előre jelzett 45, illetve 48 dollárral szemben, az elemzés szerint. A legnagyobb változás a negyedik negyedéves prognózisban mutatkozik. A Morgan Stanley 29 dollár/hordós átlagárral számol, míg szűk három héttel korábban még 59 dolláros árat jósoltak.

A vártnál gyengébb kereslet a számítottnál erősebb kínálattal találkozik – írta összefoglalójában Adam Longson, a Morgan elemzője. A növekvő olajtartalékok arra késztetik a vevőket, hogy későbbi adásvételekkel igyekeznek biztosítani magukat a kedvezőtlen árváltozásokkal szemben. Az összes piaci körülmény az áremelkedés megindulásának késleltetése irányába mutat.

A kereslet növekedése lassult, ami még a benzin iránti igényekre és a világgazdaság fogyasztói keresletére is igaz – mondja Longson. Ezzel egyidejűleg a kínálat erős maradt, sőt nőni fog 2016-ban, mert a kitermelőket különböző okok – piaci részesedésük védelme (Szaúd-Arábia és az Öböl menti országok), az exportbevételek hajszolása (Oroszország) vagy piaci pozíciójuk visszaszerzése (Irán) – erre ösztönzik – áll az elemzésben.

  NRGreport
Címkék
#Morgan Stanley   #olaj   #olajár  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.