Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Év végére 50 dollár lehet az olaj

NRGreport | 2016.02.19. 07:25

A nagy olajkitermelő országok legutóbb folytatott tárgyalása kedvező jel az olajpiacon, annak ellenére, hogy széles körű megállapodás nem született – véli a Societe Generale vezető elemzője, aki szerint az év végére 50 dollárig emelkedhet az olajár.

Szaúd-Arábia, Oroszország, közvetetten pedig Irán is beszél egymással, ami egy folyamat kezdete – véli Mike Wittner, a Societe Generale vezető árupiaci elemzője. A szakértő a legutóbbi egyeztetéseket kedvező jelként értelmezi, annak ellenére, hogy szélesebb körű megállapodás nem született.

Mint ismeretes, az OPEC egyes országai és Oroszország a héten tárgyaltak a kitermelés befagyasztásáról, Irán azonban ebbe nem csatlakozott be. Az iráni olajminiszter azonban közölte, támogatják azokat az intézkedéseket, melyek segítenek stabilizálni az olajpiacot.

Mindezt Irán azt követően mondta, hogy jelezték, napi 500 ezer hordóval akarják növelni a kitermelést. A Societe Generale szakértője szerint elképzelhető azonban, hogy néhány hónap múlva, amikor a kitermelés felfutása befejeződött, Irán is tárgyalhat már a termelés befagyasztásáról.

Wittner szerint az olajárat az elmúlt időszakban nem a fundamentumok, hanem külső tényezők mozgatták, név szerint Kína és a fejlődő piacok.

A fundamentumok alapján szerinte 40 dollár körüli olajár lenne indokolt, az év végére azonban előrejelzései szerint 50 dollárig emelkedhetnek az árak, mivel az év második felében globális szinten a tartalékok felépülése visszafogottabb lehet- írta a Portfoliohu, a SocGen elemzésére hivatkozva.

  NRGreport
Címkék
#kőolaj   #olaj   #olajár   #OPEC+  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.