Az elmúlt pár évtizedben az olajárak jelentős mértékű ingadozása komoly kihívást jelent a termelők és a fogyasztók számára is. A jelenlegi nagyon alacsony árak remek lehetőséget teremtenek egy változó mértékű karbonadó bevezetéséhez, véli a Brookings Institution alelnöke.
Az elmúlt pár évtizedben az olajárak jelentős mértékben ingadoztak (hordónkénti 10 és 140 dollár között), ami komoly kihívást jelent a termelők és a fogyasztók számára is. A politikusoknak azonban ez az áringadozás lehetőséget nyújt arra, hogy előrelépjenek a klímaváltozás hatásainak enyhítésére és a fenntarthatóbb gazdaság kiépítésére vonatkozó globális célok megvalósítása terén, amelyek megjelentek a tavaly szeptemberben elfogadott fenntartható fejlődési célokban, illetve a decemberben megkötött párizsi klímamegállapodásban is, véli a Világgazdaságban megjelent elemzésében Kemal Derviş, a Brookings Institution alelnöke, Törökország volt gazdasági minisztere.
A mostani olajáringadozások a klasszikus mikrogazdasági pókhálóelméletet juttatják az eszünkbe – a szakértő szerint. A magas árak fokozzák az olajipari beruházásokat. Miután azonban a lelőhelyek feltárása és a kitermelés megindulása között hosszú idő telik el, mire az új termelés beindul, annak helyettesítése is megtörténik, és a kereslet gyakran már nem igazodik az elérhető kínálathoz. Ekkor az árak csökkennek, valamint a kutatások és a beruházások is esnek, ami az olajat helyettesítő energiaforrások tekintetében is bekövetkezik. Amikor ismét hiány jön létre, az árak megint emelkednek, és a ciklikus folyamat elölről kezdődik. Ez a ciklus továbbra is folytatódik, bár más tényezők – így a megújuló energia folyamatosan csökkenő költségei és a kevésbé energiaintenzív termelésre való áttérés – miatt talán annak erőssége csökken.
Mindenesetre az áremelkedés elkerülhetetlen Kemal Derviş szerint. Ebből adódóan a jelenlegi nagyon alacsony árak – az év eleje óta jórészt 35 dollár alatti hordónkénti árakat lehetett látni – remek lehetőséget teremtenek egy változó mértékű karbonadó bevezetéséhez. Az elgondolás egyszerű: az adó mértéke fokozatosan csökkenne, ahogy az olajárak nőnek, és ismét emelkedne, amint az olajárak csökkennek.
Ha a kiigazítás aszimmetrikus – vagyis nagyobb az adó növekedésének mértéke az olajárak esésekor és kisebb az adócsökkenés mértéke az olajárak emelkedésekor –, a mechanizmus fokozatosan emelné a teljes adómértéket, még akkor is, amikor anticiklikus folyamat áll fenn. Egy ilyen kiegészítő adóemelés mellett érvel a klímaváltozás ellenőrzését célzó legtöbb modell – írja a Brookings Institution alelnöke.
NRGreport
