A szakadék szélén van az olaj- és gázipar az Északi-tenger Egyesült Királysághoz tartozó részén az olajárak jelentős esése miatt, ami az itt lévő mezők közel felét veszteségessé teszi – olvasható az Oil & Gas UK friss jelentésében.

Komoly válságban van az északi-tengeri olajkitermelés, ennek is különösen az Egyesült Királysághoz tartozó része, mely az alacsony olajárak miatt szenved. A brit részen üzemeltetett mezők közel fele a mostani olajárak mellett a jelentés szerint veszteséges – írta az Oil & Gas UK jelentése alapján a Portfolio.hu.

A beruházásokban is jelentős visszaesés várható, az előrejelzés szerint 2016-ban kevesebb mint 1 milliárd font lehet az új kutatás-termelési beruházások összértéke a térségben. Az utóbbi 5 évben átlagban évi 8 milliárd fontot költöttek el beruházásokra a cégek. Mindezek hatására a teljes tőkeberuházás 9 milliárd font körül lehet idén, 23 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Új beruházások nélkül azonban a térségbeli kitermelés jelentősen visszaeshet, a szervezet becslései szerint 2025-re a jelenlegi szintekről lényegében lefeleződhet (napi 800 ezer hordó körüli szintre). Ez nagyon messze van az 1980-as évektől, amikor a térség virágkorát élte, a kitermelés napi 3 millió hordó felett volt.

Az Északi-tengert nem lehet egységesen kezelni, a két fő terület, a brit és a norvég alapvetően eltérő jellemzőkkel bír, így nem egyformán érinti az olajárcsökkenés a brit és a norvég területeken kitermelést folytató vállalatokat. Az olajár esése nemcsak a kitermelő cégeket, hanem a kormányokat is igen nehéz helyzetbe hozza, hiszen az olajtermelésből jelentős adóbevételek származnak.

Egyelőre úgy tűnik, az Egyesült Királyság és Norvégia eltérő módon igyekszik kezelni az Északi-tengeren kialakult válsághelyzetet, és ösztönözni a beruházásokat. A britek csökkentenék az olajkitermelő cégek adóterhelését, a tavaly márciusban meghirdetett, 1,3 milliárd fontos adócsökkentési keretösszeget a tervek szerint kiterjesztenék. Ezzel szemben Norvégia inkább próbálja megfenyegetni a cégeket, hogy amennyiben felfüggesztik kitermelő projektjeiket, a jövőben jelentősen csökkennek majd esélyeik az új kutatási licencekre kiírt tendereken. Az eltérő stratégiák jól jelzik a két terület geológiai potenciálja közti különbségeket is: a brit tengeri területek egyre inkább kimerülőben vannak, míg Norvégiában jelenleg is jelentős, fel nem tárt szénhidrogén-kitermelési potenciál van.

Az sem mellékes persze, hogy a brit és a norvég mezők fenntartásának, kitermelésének költségei is jelentősen eltérnek: a norvég mezők amellett, hogy a britekhez képest több mint duplaakkora kitermeléssel bírnak, a tavalyi évi, 9,2 dolláros becsült hordónkénti kitermelési költségük mintegy harmada a brit mezőkének, a Rystad Energy számítása szerint.

A brit olajkitermelés 2014-ben 71 százalékkal, napi 850 ezer hordóra csökkent az 1999-es évi, 2,93 millió hordós csúcstermeléshez képest, mivel a mintegy 4 évtizede feltárt mezők nagyrészt kimerültek. Ezzel szemben Norvégiában 44 százalékkal, napi 1,9 millió hordóra csökkent az olajkitermelés 2014-ben, a 2001-es évi 3,4 millió hordós csúcstermeléshez képest.

Az említett hátrányok nagyban magyarázhatják, hogy miért próbálkoznak a britek újabb adócsökkentésekkel orvosolni a válsághelyzetet. Az adórendszerek stabilitása is jelentősen eltér az említett két országban az olajkitermelésben, míg az utóbbi mintegy 10 évben a briteknél számos alkalommal változtak az adók, addig Norvégiában jóval nagyobb a stabilitás, a kiszámíthatóság.