NRGreport
Menü

Növeli olajkitermelését Irán

A túltelített piacra fejtene ki nyomást Irán azzal, hogy napi egymillió hordóval növeli kitermelését, mondta egy vezető olajügyi iráni tisztviselő a CNN-nek adott exkluzív nyilatkozatában.

A vezető iráni tisztviselő szerint Iránnak nincs köze a jelenlegi piaci felforduláshoz, az ország pedig nem kívánja saját magát szankcionálni, miután éppenhogy felszabadult a korlátozások alól, tette hozzá.

Amír Husszein Zamaninnya olajipari miniszterhelyettes vasárnap adott interjút a CNN-nek. A bejelentés rosszkor érkezik egy nagyon ideges piacra, vélik szakértők: 2014 közepe óta az olaj ára 70%-kal értékelődött le. Az olajkitermelő országok feszülten figyelik a nemzetközi szankciók alól felszabaduló Iránt, és azt, hogy milyen hatással lesz az iráni olaj a nemzetközi piacra. Zamaninnya szerint Irán azt tervezi, hogy a szankciók előtti szintre növeli vissza kitermelését. Az ország visszatérése a piacra olyan geopolitikai feszültségek között történik, mint a szíriai és jemeni háborúk.

Szaúd-Arábia és Irán között régóta komoly rivalizálás zajlik, ez most új fordulatot vett, hogy Irán nem csatlakozott az OPEC-országok és Oroszország által bejelentett termelésbefagyasztáshoz, sőt az ország olajipari minisztere viccnek nevezte a kezdeményezést.

Forrás: CNN Money