Címlap

Zöld növekedésről beszélt a kínai miniszterelnök

NRGreport | 2016.03.05. 08:28

A kínai kormány erre az évre 6,5-7 százalék közötti gazdasági növekedést irányzott elő, és folytatja a gazdaság strukturális átalakítását – hangzott el szombaton, a kínai törvényhozás nyitónapján Li Ko-csiang kínai miniszterelnök beszámolójában.  Zöld és nyitott fejlődés a cél, amelyben hangsúlyozottan szerepel a környezetkímélő eljárások alkalmazása, az éves gazdasági növekedésnek pedig legalább 6,5 százalékon kell állnia a következő öt évben – tette hozzá Li.​

A bruttó hazai termék (GDP) tervszáma nem lepte meg a szakmai közvéleményt, miután Kína már tavaly is 7 százalék körüli növekedéssel számolt és 6,9 százalékot teljesített. 1990 óta ez volt legalacsonyabb növekedés. Közismert tény, hogy Peking új növekedési modellre akar áttérni, és e folyamatban lassuló teljesítménnyel számol.

A kínai Országos Népi Gyűlés plenáris ülésén a kormányfő a 2016-ra vonatkozó főbb gazdasági célok közé sorolta a 3 százalék körüli inflációt, a városi munkanélküliség 4,5 százalékon tartását, egyúttal 10 millió új munkahely teremtését.

A kormány a GDP-arányos költségvetési hiányt az előző évhez képest némileg növelve 3 százalékban határozta meg. Li átfogó reformok mellett kötelezte el magát, és azt ígérte, hogy a kínai nemzeti valuta árfolyamát is a megfelelő szinten, "általánosságban véve" stabilan fogják tartani.

A védelmi kiadások növekedése a korábbi évekhez képest idén visszafogottabb lesz, 954,35 milliárd jüant (146,6 milliárd dollár) szánnak rá, ami éves viszonylatban 7,6 százalékos emelkedésnek felel meg.

Li közölte, ahhoz, hogy az új ötéves terv célját elérjék, vagyis hogy 2020-ra a kínai egy minden területen "közepesen jómódú" társadalomként legyen jellemezhető, a GDP 2010. évi értékét és az emberek jövedelmét meg kell duplázniuk, az éves gazdasági növekedésnek pedig legalább 6,5 százalékon kell állnia a következő öt évben.

Az ötéves időszakban innovatív, összehangolt, zöld és nyitott fejlődés a cél, amelyben hangsúlyozottan szerepel a környezetkímélő eljárások alkalmazása. Olyan modern energiaellátó, -szolgáltató rendszerek kialakítása például, amelyek tiszták, alacsony károsanyag-kibocsátás és magas hatékonyság jellemzi őket.

Kína 2020-ig további 50 millió embert szeretne kiemelni a szegénységből. Hivatalos becslés szerint a "két gyermek politika" végrehajtásával addigra 1,42 milliárdra nő majd a világ jelenleg legnépesebb országának lakossága.

Ebben az évben az átmenet minél zökkenőmentesebbé tételét fiskális és monetáris politikai döntések fogják segíteni, továbbá külön 400 milliárd jüanos (61,5 milliárd dollár) hitelkeretet különítenek el a helyi kormányzatok számára.

Elhangzott, hogy több mint 800 milliárd jüant (122,9 milliárd dollár) fektetnek majd be a vasúti beruházásokba, 1,65 milliárd jüant (253,5 milliárd dollár) pedig közútépítési beruházásokra fognak fordítani. A különböző energetikai beruházások, a városi közlekedés fejlesztése mellett húsz vízügyi nagyberuházást is elkezdenek. Az urbanizációs folyamat felgyorsul.

A kormányfő kiemelte, hogy 2016 – a 13. ötéves terv első éve – rendkívül fontos a strukturális reform végrehajtása szempontjából. Ezzel elsősorban a kínálati oldali átalakítások szükségességére, a túltermeléssel küzdő iparágak felesleges kapacitásainak leépítésére utalt. Úgy fogalmazott, hogy "nehéz csatát" kell majd megvívni, mivel egyre több lesz a súlyos probléma és kihívás.

  NRGreport
Címkék
#Kína   #Li Ko-csiang  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.