Fenntarthatóság

Magyarországon ülésezhet a Nemzetközi Energia Ügynökség kormányzótanácsa

NRGreport | 2016.03.24. 08:19

Magyarország benyújtotta pályázatát a Nemzetközi Energia Ügynökség kormányzótanácsa jövő évi miniszteri szintű ülésének megrendezésére – közölte Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára Párizsban a szervezet idei kormányülését követően. 

A több ezer fős Budapestre tervezett rendezvény pályázatát az államtitkár elmondása szerint nagy örömmel fogadták a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó energetikai szervezet tagállamai. A magyar kormány elképzelései szerint egy nagyon kiemelt európai esemény lenne a találkozó, amelynek megrendezéséről néhány héten belül dönthet a szervezet. 

Mikola István szerint Magyarország számára azért is fontos egy ilyen esemény, mert "energia szempontból érzékeny ország vagyunk, a diverzifikációban vagyunk érdekeltek, ezért minden olyan lehetőséget meg kell ragadnunk, amely a tartós energiaellátásunkat szolgálja".   

A Nemzetközi Energia Ügynökség kormányzótanácsa 2017. évi miniszteri szintű ülésének Budapesten való megrendezése olyan jelentős nemzetközi diplomáciai esemény lehet, amely hazánk külpolitikai láthatóságát, befolyásának és szakmai presztízsének erősödését jól szolgálja. Mindemellett hozzájárul a magyar konferenciaturizmus jó híréhez is. 

A szervezet nemzetközi jelentőségére tekintettel Magyarország tavaly ajánlatot tett a Nemzetközi Energia Ügynökség székházának Budapesten történő elhelyezésére, de akkor a szervezet kormányzótanácsa úgy döntött, hogy jelenlegi székhelyén, Párizsban marad. 

A központ három évre tervezett felújítása miatt merült fel annak a lehetősége, hogy a következő, 2017. évi miniszteri szintű ülésének helyszíne Budapesten legyen. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2015 júliusában hivatalosan is jelezte a szervezet felé. A részletes pályázatot szerdán mutatta be Mikola István a tagállamoknak. Magyarország mellett Svájc nyújtott be pályázatot az ülés megrendezésére. 

A Nemzetközi Energia Ügynökség az OECD önálló energetikai szervezete 28, köztük 20 európai tagállammal. A szervezet 1974-ben az első olajválságot követően jött létre azzal a céllal, hogy a legnagyobb energiafogyasztó országok egységes fellépését biztosítsa. Magyarország 1997 óta teljes jogú tagja a szervezetnek, jövőre ünnepeli csatlakozása 20. évfordulóját.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.