Szabályozás

Ha nincs béremelés, lekapcsolják a közvilágítást Magyarországon

NRGreport | 2016.04.12. 12:33

A munkaadók által ajánlott két és fél százalékos ajánlattal szemben négy és fél százalékos béremelést követelnek a villamosenergia-ipari dolgozók, s ebből nem engednek. Ha kell, lekapcsolják a díszkivilágítást, de akár a közvilágítást is, vannak azonban más eszközeik is – írta a Népszabadság.

Az ország valamennyi településén szünetelhet a közvilágítás, ha nem teljesítik a villamosenergia-ipari dolgozók bérkövetelését – legalábbis az ágazati sztrájkbizottság ezzel fenyegeti a munkaadókat. Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke kérdésünkre elmondta: a két és fél százalékos ajánlattal szemben négy és fél százalékot követelnek, s ebből nem engednek.

Az érdekképviseletek március 2-án a villamosenergia-ipari alágazati párbeszédbizottság ülésén jelentették be, hogy kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, mert nem született meg az idei ágazati bér- és szociális megállapodás. Miután később sem sikerült a feleknek megegyezniük, március 21-én az EVDSZ a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetével közösen döntött a sztrájkbizottság felállításáról.

A szakszervezetek álláspontja: ha a magyar reformok működnek, amelyek eredményeként három éve nőnek a reálbérek, s az idén további négy százalékkal emelkednek, a négy és fél százalék az ágazat gazdasági lehetőségeihez képest – a mintegy harminc társaság többségénél évente milliárdos osztalékot fizetnek ki – teljesen reális.

A sztrájkbizottság aláírásgyűjtési akcióba kezdett, és kiderült, hogy a sztrájkot igen sokan támogatják.

A több mint húszezer munkavállaló közül tízezer az EVDSZ tagja, és már 4500-an álltak ki a munkabeszüntetés mellett. Szilágyi elmondta azt is, hogy a 26 tagszervezetükből 23 szintén a sztrájk mellett van.

A teljes cikk itt olvasható.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.