NRGreport
Menü

Amerika vesztésre áll az OPEC-kel szemben

Az amerikai Energia Információs Hivatal (EIA) legfrissebb adatai szerint az elmúlt egy évben 5,8 százalékkal csökkent az amerikai olajkitermelés, miközben az OPEC tagországai tovább növelik termelésüket. 

Ez 2014 szeptembere óta a legalacsonyabb érték a Bloomberg hírügynökség szerint. A kitermelés napi 113 ezer hordóval csökkent és 8,825 millió hordót ért el. A hírógynökség szerint ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az Egyesült Államok elvesztette a kitermelési versenyt az OPEC-kel szemben. Az olajkartell tagországai ugyanis tovább növelték kitermelésüket.  

Ezzel egyidőben az EIA azt is közölte, hogy az amerikai olajtartalékok 2,8 millió hordóval nőttek a múlt héten és így 543,4 millió hordót értek el, ami új rekordnak számít. Ez nagyjából egymillió hordóval haladja meg az előzetes elemzői várakozásokat. 

(Forrás: http://hu.123rf.com/)

Az adatok szerint az amerikai Közép-Nyugaton és a keleti parton az olajtartalékok 1990 óta a legmagasabb szinten vannak. 

Az EIA szerint a finomítói tevékenység is megugrott: az április 29-ével végződő héten kereken 16 millió hordó nyersolajat dolgoztak fel naponta az amerikai finomítók, ez 139 ezer hordóval több mint a megelőző hét átlaga. A finomítók kapacitásuk 89,7 százalékát használták ki ez idő alatt. A jelentés megjegyzi azt is, hogy az üzemanyagok iránti kereslet eros maradt az Egyesült Államokban - írja az Oilprice.com

Forrás: OIlprice.com