Vállalatok

Olajtankerek vesztegelnek kirakodásra várva Kelet-Kínában

NRGreport | 2016.05.09. 15:23

Napok óta tucatnyi óriás olajtanker vár a sorára a kelet-kínai Csingtao város partjainál, miközben a kőolajvezetékek maximális, 45 ezer tonnás napi kapacitással dolgoznak. A szakemberek nem láttak még ehhez hasonló "dugót" a világ egyik legforgalmasabb kikötőjében.

A kínai importőrök az emelkedőben lévő árak láttán jól bevásároltak az olcsó olajból, és hozzáláttak a beérkezett áru tárolásához. A Csingtaóhoz tartozó Huangtaóból a szomszédos Vejfangba vezető olajvezetéken kétszer akkora mennyiség áramlik naponta, mint tavaly ilyenkor.

A kikötőből közúton elszállított olaj mennyisége az elmúlt hónapokban havonta a tavalyi azonos időszakban jellemző 600 ezer tonnáról 1 millió tonnára növekedett. A teherszállító vasúti szerelvényeken elszállított olaj ugyanebben az időszakban 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi forgalmat – derül ki a Hszinhua hírügynökség összeállításából.

A vámstatisztikák szerint Santung tartomány kikötőibe, ahol Csingtao is elhelyezkedik, az idei első negyedében több mint 78 százalékkal több import olaj érkezett, mint tavaly január és március között.

A kínai olajfeldolgozó vállalatok és a kereskedők februárban adták le nagy mennyiségre szóló megrendeléseiket, amikor az addigi 26 dolláros hordónkénti árak felfelé mozdultak el. Az árak jelenleg 45 dolláron állnak hordónként.

A helyi logisztikai szakemberek arra számítanak, hogy a nyomás a kisebb hajók által megcélzott kisebb kikötőkön és a nagyobbakat fogadni képes nagyokon várhatóan júniustól fog mérséklődni. A helyi elemzők ugyanakkor azt jósolják, hogy az olaj ára nem fog a hordónkénti 50 dollár fölé emelkedni, mert onnantól kezdve a szénnel és a fölgázzal összehasonlítva az olaj a piacon már veszítene a vonzerejéből.

Kína a világ legnagyobb energia-felhasználója, és az elmúlt évtől számítva a világ legnagyobb olajimportőre is. Tavaly 8,8 százalékkal növelte a kőolaj-behozatalát éves bázison, és ezzel importjának éves mennyisége elérte a 335,5 millió tonnát. 2015-ben Kína lett az orosz olaj legnagyobb felvásárlója; az elmúlt 5 évben Oroszország megduplázta Kínába irányuló olajeladásait.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.