Vállalatok

Beperli a Volkswagent a norvég alap

NRGreport | 2016.05.17. 09:40

Megelégelte a Volkswagen körül folyó huzavonát a norvég állami vagyonalap, és beszáll az autógyártó ellen folyó perekbe.

A világ legnagyobb állami vagyonalapja, a 850 milliárd dollárnyi tőkét kezelő norvég állami vagyonalap be kíván szállni a Volkswagen ellen a dízelbotrány miatt indított részvényesi perekbe – a Financial Times értesülései szerint.

A norvég alap hatalmas Volkswagen részvénycsomagján hatalmasat bukott, ezen kívül azonban az alapkezelőket zavarja, hogy a botrány kirobbanása óta kevés változást látnak a német autógyártónál a vállalatirányítás mikéntjében. A norvég alap szerint a Volkswagen vezetői tudtak a csalásokról.

A lépés jól mutatja a Volkswagen vezetésével szemben egyre növekvő részvényesi elégedetlenséget. A norvég alap a Volkswagen negyedik legnagyobb részvényese, egyben a legnagyobb olyan tulajdonos, amely nem rendelkezik közvetlen képviselettel az autógyártó cég irányító testületeiben. Az alap tájékoztatása szerint német bíróságon próbálnak becsatlakozni más részvényesek által indított próbaperekbe.

Jogi tanácsadóink szerint a vállalat vezetése alapot adott arra, hogy jogi eljárást indítsunk a német törvények szerint. Mint befektető, a mi felelősségünk, hogy megvédelmezzük az alap befektetését a Volkswagenben – mondta Petter Johnsen, az alap részvénybefektetésekért felelős befektetési igazgatója.

A keresetet várhatóan a következő hetekben nyújtják be, és ez tovább növelheti azokat a jogi nehézségeket, amelyekkel a VW-nek szembesülnie kell. A norvég vagyonalap 1,64 százalékos részesedéssel rendelkezik a Volkswagenben, ennek értéke tavaly év végén 750 millió dollár volt. A norvég vagyonalap az elmúlt hetekben jelezte, hogy a jövőben az eddigi passzív magatartását feladva egyre inkább aktív részvényesként is részt kíván venni az általa birtokolt cégek életében, s küzdeni fog az általa túl magasnak ítélt vezetői fizetések ellen. A Volkswagennek az eddigi becslések szerint már 16 milliárd eurót kellett leírnia a tavaly szeptemberben kirobbant kibocsátási botránnyal kapcsolatban.

Az alap több százmillió dollárnyi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni Volkswagen részvényein a botrány kirobbanása óta. Az FT szerint a vagyonalap vezetői meglehetősen szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a kibocsátási botrányban szereplő szoftverek használatáért kizárólag néhány alkalmazottat terhelne a felelősség.

A Volkswagen vezetésének tudnia kellett a motorvezérlés manipulálására használt eszközökről – mondta Johnsen. Az alap az eljárás megindításáról szóló döntéséről tájékoztatta a VW felügyelő bizottságát is.

A norvég állami vagyonalap, amely eddig általában tartózkodott attól, hogy részt vegyen az általa is tulajdonolt cégeket érintő vitákban, a VW vezetése ellen az elmúlt években már többször is hevesen kikelt, leginkább amiatt, mivel az autógyártónál szerintük nem működtek megfelelően a felelős vállalatirányítása elvek. Bár sok részvényes szemét szúrta, hogy a botrány nyomán lemondott VW-vezérigazgató, Martin Winterkorn távozásakor felvette a neki járó teljes bónuszt, ezt Johnsen nem kívánta kommentálni. Ugyanakkor megjegyezte, jelenleg kevés jelét látják, hogy a VW-nél bármilyen pozitív változás történt volna a vállalatirányítási elvek területén – írta a Napi.hu.

  NRGreport
Címkék
#dízelbotrány   #norvég alap   #olajalap   #Volkswagen   #VW  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.