Vállalatok

Újabb erőszakos tüntetések Venezuelában

NRGreport | 2016.05.19. 15:10

Ezen héten már harmadik alkalommal csapnak össze tüntetők a rohamrendőrséggel Venezuela fővárosában, Caracasban. A tiltakozók Nicolas Maduro elnök távozását követelik. 

A több ezer főnyi demokráciapárti tüntető csapott össze a rendőrökkel szerdán Venezeula fővárosában, Caracasban. A tüntetők azt követelik, hogy az ellenzéki tübbségű nemzetgyűlés harcolja ki a Nicolas Maduro elnök visszavonását célzó népszavazást. 

A helyezet a múlt héten fordult válságosra igazán, amikor az elnök 60 nappal meghosszabbította a korában kihirdetett szükségállapotot és elrendelte különböző gyárak államosítását. 

Maduro szerint az erőszakos tüntetéseket az Egyesült Államokból irányítják és ezzel az elnöki hatalom gyengítését próbálják elérni.  

Venezuelában katzasztrofálissá vált az gazdaság helyzete az elmúlt hónapokban, amit elsősorban az olajárak zuhanása és az ennek nyomán megugró infláció okozott. A szinte kizárólag az olajbevételekből élő országban sorozatosak az áramkimaradások és tartós áruhiány fenyeget, a nagy állami vállalatok dolgozói pedig nem kapnak fizetést – írja az Oilprice.com.

  NRGreport
Címkék
#Nicolás Maduro   #tüntetés   #Venezuela  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.