Egy hét múlva kezdődik Bécsben az OPEC soronkövetkező értekezlete, de a pozitív végkifejlet esélye talán még sosem volt ilyen távol. Az emelekedőben lévő olajárak, az egyre intenzívebb ellenségeskedés Szaúd-Arábia és Irán között és a szaúdi önállósodási törekvések miatt gyakorlatilag nincs esély a termelés korlátozását célzó megállapodásra, igaz erre talán szükség sincs. 

A szinte előrelátható kudarcnak több összetevője van. Elsősorban az, hogy Irán kevéssé hajlandó az együttműködésre. A Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint Irán áprilisra napi 3,56 millió hordóra növelte olajkitermelését, ami 2011 novembere óta a legmagasabb szint. Az olajexport is jelentősen, 600 ezer hordóval napi 2 millió hordóra nőtt. Az iráni kitermelés így jelenleg a nemzetközi szankciók bevezetése előtti szintre jutott el, amit az iráni vezetés célja volt a szankciók feloldását követően. Csak ennek elérése után jöhet szóba bármiféle termelési korlátozás. Ugyanakkor Teherán többször is nyilvánvalóvá tette: ezzel még nem értek a kitermelés növelésének végére, további potenciállal is rendelkezik az ország. 

A várható bécsi OPEC-kudarc másik, nem különben fontos eleme Szaúd-Arábia magatartása, iletve a szaúdi vezetésben és ennek nyomán a szaúdi politikában beállt változás, amelynek nyomán úgy tűnik, az olajmonarchia fokozatosan távolodik a szervezettől. Ha pedig így lesz, az OPEC a legfontosabb és legnagyobb befolyással bíró tagja nélkül leginkább egy kapitányát vesztett hajóra fog hasonlítani.   

Az OPEC látszólagos leépítése a szaúdiak részéről nem egyik napról a másikra történt, az ország 2014 novembere óta gyakorlatilag minden, a termelés csökkentéséről szóló tervet elvetett, de ennek ellenére elérte céljait még úgy is, hogy az olajárak közben nem emelkedtek. A bevételek csökkenése ellenére rekordszinteket ért el a szaúdi olajkitermelés, ezzel pedig a rijádi vezetés a riválisokkal szemben növelte piaci részesedését. 

Mindezek ellenére Szaúd-Arábia idén áprilisban még egy jó nagy lépéssel távolabb került az OPEC-től. Kudarccal végződött ugyanis a kitermelési szintek befagyasztását célzó dohai találkozó is, ami pedig nem is lett volna igazán nagy áldozat a tagállamok részéről. A szaúdi irányváltás mögött az egyre nagyobb hatalommal és befolyással rendelkező ifjú koronaherceg, Mohammed bin Szalman áll, s az új politikai korszakot jelezte a korábbi szaúdi olajminiszter, Ali al-Naimi leváltása is. A termelés visszafogásának esélye így még távolabb került, sőt az Iránnal való rivalizálásnak köszönhetően ismét rekordközeli szinten, napi 10,2 millió hordón áll a szaúdi olajkitermelés. 

Az OPEC súlyának leértékelődését a bin Szalman által ismertetett közép távú szaúdi gazdasági reformok is erősítik. A 2030-ig tartó program legfontosabb célkitűzése, hogy az ország gazdasága minél inkább függetelníteni tudja magát az olajtól. Ennek érdekében részben privatizálják az állami Aramco olajvállalatot, valamint 2 billió dollárt fektetnek egy befektetési alapba, amely aztán stratégiai befektetéseket és fejlesztéseket finanszíroz majd az olajszektoron kívüli iparágakban. Amennyiben az Aramco egy részére szóló nyilvános részvénykibocsátás sikeres lesz, Szaúd-Arábia lesz az egyetlen olyan ország az OPEC-en belül, ahol nem kizárólag állami tulajdonú olajvállalat is működik. 

Mindenezen lépések azt mutatják, hogy Szaúd-Arábiának a jövőben nem kell majd az OPEC-re támaszkodnia akkor, ha nyomást akar gyakorolni az olajpiacra. Seth Kleinman, a Citigroup európai energetikai vezető elemzője a Bloomberg hírügynökségnek azt mondta, hogy a szaúdi gazdasági reformprogram legfontosabb jellemzője, hogy abban egész egyszerűen nincs szerepe az OPEC-nek. Az OPEC pedig Szaúd-Arábia nélkül gyakorlatilag mit sem ér – tette hozzá. Tekintve, hogy a szervezet tagországai közül egyedül Szaúd-Arábia rendelkezik akkor tartalék kapacitással, hogy annak igénybevételével jelentős nyomást lehessen gyakorolni az árakra, az OPEC léte gyakorlatilag értelmetlenné válik legnagyobb termelője nélkül. 

A közelgő OPEC-értekezlet ráadásul várhatóan azért sem lesz átütő, mert jelenleg semmi sem indokolná a termelés korlátozását. Az olajárak végre megindultak felfelé, a Brent alaptípus hordónkénti ára 50 dollár fölé kúszott, ami 80 százalékos erősödés a februári minimumszinthez képest. A kanadai erdőtűz és a nigériai ellátási zavarok miatt kedvezőbb a piac helyzete az OPEC szempontjából, nő a kereslet, ráadásul az amerikai kitermelés is csökkent, sőt a következő hónapokra további csökkenést prognosztizálnak. Így kisebb fajta csoda lenne, ha Bécsben bármiről is döntenek – írja az Oilprice.com.