NRGreport
Menü

Visszatér az olajpiacra Szudán

A dél-szudáni kormány bejelentette: a háborúktól megtépázott ország júliustól újra folytatja olajkitermelését, amit két évig szüneteltetni volt kénytelen. A kitermelés azonban csak egy dolog: a nyersanyagot el is kell juttatni a kikötőbe.

Ugyan egy hónap múlva újra üzembe helyezik az olajkutakat, a kitermelési szint messze elmarad majd attól, amit a 2010-es csúcs alatt Szudán elért, írta az Oilprice.com.

Amikor Dél-Szudán 2011-ben elszakadt, nem csupán függetlenségét szerezte meg, hanem a teljes szudáni olajtermelés mintegy négyötöde feletti irányítást, súlyos csapást mérve ezzel a szudáni gazdaságra. Az elszakadó állam tulajdonába került a szudáni 6,8 milliárd hordónyi becsült olajtartalék 80%-a. Az IMF számításai szerint Szudán fiskális bevételei mintegy 55%-kát, míg exportbevételeinek mintegy kétharmadát vesztette el ezzel. A nyersolajexport bevételek a 2010-ben elért mintegy 11 milliárd dollárról alig 2 milliárd dollárra estek vissza 2012-re.

Kartúm nehezen nyugodott bele az állami bevétel 30%-át kitevő források elvesztésébe és az átmeneti állapot alatt fennálló 50-50%-os megosztás fenntartását követelte a jubai kormányzattól. Ennek hiányában drasztikusan megemelte az olajvezetékek használatáért felszámított tranzitdíjat.

Dél-Szudán már függetlenné válásának évében 350 ezer hordónyi olajat termelt ki naponta, de mivel az exportot jelentő olajvezetékek Szudánon keresztül juttatják el a nyersanyagot a kikötőbe, a kitermelés szintje jelentéktelen mértékre esett vissza. 2013-14-ben újraindult a termelés, napi 120-130 ezer hordóval – ez a szint azonban nem volt elég ahhoz, hogy az elmaradó bevételek miatt csődbe ne menjen az ország. 2013-ban polgárháború robbant ki az olajmezők és olajbevételek miatti küzdelem folyományaként.

Dél-Szudán területén ugyanis „csak” a bevételi forrásainak 95%-át jelentő olajmezők vannak – a finomítók, a szállításhoz szükséges olajvezetékek és a világkereskedelemhez kapcsoló tengeri kikötő (Port Szudán) északon találhatóak. Az északi infrastruktúrával való kényszerű együttműködés jelenleg igen költséges Jubának, mivel a szudániak hordónként 32 dollárt is felszámítottak az olajvezetékek használatáért, ami roppant drága, ha tekintetbe vesszük, hogy a világpiaci hordónkénti transzfer átlagára 0,25 dollár – olvasható a Biztonságpolitika.hu oldalon.

Kép forrása: petroleum-economist.com

A kölcsönös függés tehát marad: Dél-Szudánnál vannak az olajmezők, Szudán területén pedig a kikötők. A dél-szudáni függetlenség csak addig tart, amíg azt az olaj exportja engedi. Még idén februárban is 24,50 dollárt kért Szudán transzferárként Dél-Szudántól. Most a két ország abban állapodott meg, hogy ezt az árat a mindenkori világpiaci olajárhoz igazítják.

Forrás: NRGreport, Oilprice.com