Fenntarthatóság

Napelemparkokra oszt pénzt az NFM

NRGreport | 2016.06.14. 06:30

Hamarosan pályázhatnak az önkormányzatok napelem-parkok telepítésére, emellett energetikai modernizációra is oszt pénzt vállalkozásoknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.  

Újra megnyitná a villamos energia törvényt ősszel az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mondta Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár egy, a METÁR bevezetéséről szóló konferencián. A minisztérium olyan elszámolási rendszereket kíván létrehozni, amelyek erősítik a napelem-parkokban és egyéb energiaparkokban történő áramtermelést és ezek elszámolását, mondta Szabó. Az NFM most javaslatokat vár a szakmától a módosítás benyújtása előtt. A törvényt a METÁR-al egy időben, jövő januárban szeretnék elindítani.

A tervek szerint a közeljövőben mintegy 120 darab fél megawattos önkormányzati kis naperőműre és körülbelül tíz darab négy megawattos naperőműre ír ki pályázatot a minisztérium, amelyek mind hálózatra termelnek, mondta Szabó. A cél, hogy főként közintézményeket lássanak el, de nyilván normál piaci körülmények között, közvetlen beruházási támogatás nélkül is fognak hasonló naperőművek épülni, tette hozzá.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az állam körülbelül tíz, nagy teljesítményű napelem-park építését is tervezi. Erről itt olvashat bővebben.

Emellett a hetekben (júliusban) jelenhetnek meg GINOP forrást használó, vállalkozók részére elérhető energetikai pályázatok, amelyek a termelő és szolgáltató vállalkozások támogatását célozzák a megújuló energia használatával megvalósuló energetika területén kombinált hitel formájában, tájékoztatta az NRGreportot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A „kombinált” jellegű pályázat tartalmaz majd vissza nem térítendő és visszatérítendő kedvezményes kamatozású hitelt, azaz a megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és önrészből tevődik össze. Ez várhatóan 45% támogatási intenzitású vissza nem térítendő, valamint 45%-os támogatási intenzitású, visszatérítendő 0%-os kamatozású hitelt, 10% önrész+ Áfa befizetése mellett igénybe vehető hitelt jelent. A cél nemcsak a megújulók, mint energiaforrások használata, hanem energetikai megtakarítást hozó gépek cseréjével, vásárlásával történő energetikai modernizáció. 

  NRGreport
Címkék
#napelem-park  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.