Fenntarthatóság

Kaposvár több tízmilliárdot kaphat környezetvédelmi fejlesztéseihez

NRGreport | 2016.06.16. 13:41

Kaposvár több tízmilliárd forint támogatást kaphat környezetvédelmi, energetikai tervei megvalósításához a következő két-három évben – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a somogyi megyeszékhelyen.

Szabó Zsolt a város polgármesterével, Szita Károllyal (Fidesz-KDNP) folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón azt mondta: Kaposvár a Modern városok program mellett más uniós forrásokból is részesülhet, ennek köszönhetően folytatódhat dinamikus fejlődése.

Kaposvár az egyik legzöldebb, ha nem a legzöldebb város Magyarországon – mondta, utalva arra, hogy a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését sűrítettgáz-üzemű buszok biztosítják, a városban és környékén modern hulladékgazdálkodási rendszer működik.

Szita Károly hangsúlyozta: az önkormányzat a negyven gázüzemű helyi járatú autóbusza mellé elektromos buszokat vásárol, korszerűsíti a szennyvíztelepét, ahol biogázt termel majd, s egyebek mellett kilencmilliárd forintból bővíti távhőrendszerét, ami újabb húsz intézmény és száz lakás rákötését teszi lehetővé.

Hozzátette, az államtitkár annak támogatásáról biztosította, hogy egy nagy napelempark is lesz Kaposváron.

Szabó Zsolt szólt arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "zöld olimpiát" indít ősszel. Az általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói, valamint középiskolás diákok 15 tagú csapatainak részvételével zajló országos vetélkedővel a gyermekek környezettudatosságát kívánják erősíteni.

A szemléletformálásra szánt uniós forrásból finanszírozott versenynek öt regionális fordulója lesz, az egyik Kaposváron, a régiós megmérettetéseket az országos döntő követi – fűzte hozzá.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.