Címlap

Egymilliárd forintból lett energetikailag korszerű az ORFI

NRGreport | 2016.06.21. 12:07

Csaknem egymilliárd forintból újult meg az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI); az uniós forrásból megvalósuló beruházások a budapesti intézmény három épületét érintették.

Poór Gyula, az ORFI főizgatója a keddi átadó ünnepségen elmondta, hogy az energetikai felújítás a több mint százéves Esplanade épületet, valamint a Lukács-udvar két műemléki védettségű épületegyüttesét érintette.

A felújítás során kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a világítást, a fűtésrendszer kazánjait és vezetékeit, valamint az egyik épület homlokzat- és tetőszigetelését is elvégezték – sorolta a főigazgató.

A beruházás nyomán összességében évente mintegy 37,5 millió forint energiaköltség-megtakarítás várható, ez több mint 40 százalékos költségcsökkentést jelent majd.

Az Esplanade épület hat szintes, 265 ágyas, aktív fekvőbeteg-ellátásra szolgáló létesítmény, míg a Lukács épületegyüttesben 137 ággyal két reumatológiai rehabilitációs osztály, illetve az igazgatás működik.

Poór Gyula hangsúlyozta, az intézmény hosszú évek óta pénzügyileg stabil, adóssága, átütemezett számlája nincs.

Kiemelte, a mostani és a korábbi beruházásokon kívül vannak még olyan épületek, amelyeket kormányzati segítség nélkül az intézmény nem tud megújítani, ehhez kérte a kormány célzott támogatását. Mint mondta, a kórház műemléki épületeinek további rendbehozatala, a Lukács-épületegyüttes Duna-part felőli oldala vár még felújításra.

Szeretnék a gyermekreumatológiai ellátást is javítani és a kórtermek zsúfoltságán enyhíteni, komfortfokozatán emelni, mindehhez új épületre lenne szükség – mondta a főigazgató.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.