Trading

IEA: az alacsony árak miatt csökkenek a befektetések az olajiparban

NRGreport | 2016.07.07. 15:36

Az alacsony olajárak negatívan hatnak az energiapiacokra, visszaesett az olajiparban eszközölt befektetések mértéke és csökken az energiahatékonyság is. 

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) a 2015-ös World Energy Outlook című jelentésében a hosszantartó alacsony olajárak energiapiacokra gyakorolt hatásait vizsgálta. Az IEA legújabb frissített jelentésében megrősítette a korábbi vizsgálat eredményeit és úgy látta, hogy az olcsó olaj negatív hatással van a befektetésekre, csökkenti az energiahatékonyságot és nem utolsó sorban növeli a közel-keleti államok piaci részesedését. 

Az IEA legfrisebb adatai szerint az olajipari befektetések 2015-ben és 2016-ban is csökkentek, amire három évtized óta nem volt példa. Az iparág vállalatai több mint 300 millió dollárral faragták vissza vefektetéseiket két év alatt, ami 42 százalékos csökkenésnek felel meg, s ez különösen szembetűnő, ha azt is számításba vesszük, hogy eközben jelentős kiadáscsökkentéseket is végrehajtottak. A csökkenés fele Észak-Amerikában valósult meg. A jelentés szerint amennyiben az árak a jelenlegi, 50 dollár körüli szinten maradnak, még 2017-ben sem várható a befektetések újbóli felfutása. 

A jelentés kimutatta azt is, hogy a közel-keleti országok olajkitermelése, a napi 31 millió hordóval történelmi csúcsokat ért el. A régió adja a világ olajtermelésének 35 százalékát, ez 1975 óta a legmagasabb érték. A szaudi, iraki és iráni termelésnövekedés azt jelzi, hogy az alacsony kitermelési költségek miatt továbbra is a közel-keleti államok határozzák meg az olajpiacokat. 

Végül az alacsony olaj ás üzemanyagárak visszafogják az energiahatékonysági trendeket is néhány országban, mivel a vásárlók az alacsony költségek miatt a gazdaságos járművektől egyre inkább visszatértek a nagyobb fogyasztású autók vásárlásához. Az Egyesült Államokban például a nagyobb fogyasztású városi terepjárókból 2,5-szer többet adtak el, mint a gazdaságos kisfogyasztású autókból. Ugyanez az arány Kínában négyszeres – derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség jelentéséből.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.