A múltheti törökországi sikertelen puccskísérletet követően kisebb-nagyobb fenntartásokkal ugyan, de szinte az összes állam sietett közölni, hogy támogatják Recep Tayyip Erdogan elnök rendszerét és mindenkinek érdeke az ország stabilitása. Felmerülhet a kérdés, hogy mi lehet az, ami miatt ilyen nagy az összhang, miközben sem a migránskérdés kezelése, sem az esetleges szigorúbb elnöki rendszer kiépítése nem éppen a nyugat szájíze szerint való? A válasz egyszerű, az energia. 

A meglehetősen ügyetlenül megszervezett, ezért szükségszerű bukásra ítélt múlt csütörtöki törökországi puccskísérlet ismételtem rávilágított arra, hogy Törökország milyen fontos szerepet játszik a nemzetközi energiapiacokon és arra is, hogy bármilyen politikai instabilitás milyen súlyos helyzetbe hozná az országot ezen a területen. 

Ennek több oka van. Az egyik az ország stratégiai fekvése. A Boszporusz-szoroson halad át a világ napi olajszállítmányainak 3 százaléka, nagyjából 3 millió hordónyi nyersolaj. Ez önmagában még nem nagy mennyiség globális szinten, de ez az európai olajimport jóval több, mint egynegyedét teszi ki. Európa tavaly 1500 milliárd hordó olaja importált az egykori Szovjetunió tagállamaiból, ez átlagosan napi 4 millió hordó, az Európai Bizottság adatai szerint. 

A Boszporusz stratégiai jelentősége mellett Törökországban fut két fontos olajvezeték is, amelyek a kaszpi és az iraki olajat szállítják Európa felé és török területen halad át a Déli Gázfolyosó gázvezeték is, amelynek az lenne a szerepe, hogy csökkentse az orosz Gazprom európai dominanciáját és alternatív forrást biztosítson az európai vásárlóknak. 

Az NRGreport is beszámolt róla korábban, hogy idén kezdik el építeni az Transz-Adria gázvezetéket, amely évekig tartó viták és politikai játszmák után az egyik legnagyobb európai gázfejlesztés lesz. A vezeték a Kaszpi-tengeri gázmezőket köti majd össze az európai piacokkal. A vezetékhálózat Azerbajdzsánból indul és az első szakasza, a Dél-Kaukázusi gázvezeték az itteni Shah Deniz-2 gázmezőről szállít földgázt a török határra. Innen a gáz a Transz-Anatóliaia vezetéken (TANAP) halad tovább a török-görög határig, ahonnan pedig az újonnan építendő Transz-Adria vezetéken szállítják tovább Olaszországba. Törökország szerepe ebben a projektben megint csak stratégiai jelentőségű. 

Törökországban található a régió legnagyobb olajterminálja, a Ceyhan kikötő, ahol az Azerbajdzsánból és Törökországból érkező olajvezeték végződik és vélhetően az Iszlám Államtól származó illegális olaj egy része is itt köt ki. 

Röviden Törökország a Közel-keletről és Közép-Ázisából érkező olaj és gázszállítmányok legfontosabb regionális csomópontja és a már említett gázprojektek elkészülte után ez a kiemelt fontosságú szerep még tovább nő majd. Ezek között szerepel – egyelőre csak tervek szintjén – egy Katarból Törökországig húzódó gézvezeték is, amelynek további geopolitikai jelentősége lenne. Ez a vezeték ugyanis egyértelműen szaúdi érdekeket szolgálna és amennyiben megépül, komoly ütést mérne az olajmonarchia a nemzetközi szankciók alól éppen csak feszabaduló Iránra, amely szintén keresi a lehetőségeket az olaj- és a földgázexportja növelésére. Ráadásul egyes elemzők szerint egy ilyen vezeték az Egyesült Államoknak sem lenne ellenére, mert ezzel is csökkenthető lenne Oroszország európai dominanciája. 

A fenti érdekek nagyjából egybeesnek az európai törekvésekkel is. Az Európai Unió töbször is egyértelművé tette korábban, hogy a jelenleginél több energiaforrásra lenne szükség. Az olajhoz képest tisztább és olcsóbb földgázra egyre nagyobb szüksége lesz az európai államoknak a következő években és az EU célja, hogy ne a teljes mennyiség Oroszországból érkezzen. 

Ezek azok a körlmények, amelyek miatt az európai és az amerikai vezetők is egyhangúlag kiálltak Erdogan mellett a puccskísérlet után és teljesítik gyakorlatilag minden kívánságát. Persze nyitott kérdések még bőven maradtak: kérdés például, hogy mi lesz Törökország tervezett uniós csatlakozásával, ha a puccs utáni tisztogatás hevében visszaálljtják az uniós elvekkel ellenkező halálbüntetést? Mi történik, ha a puccskísérletet a polgári jogok további szűkítésére és egy kvázi diktatúra kialakítására használja fel a török elnök?

Akárhogy is alakul egy biztos: az európai gáz és olajszálljtmányok nagy része Erdogan kezében van és bármikor elzárhatja a csapot, ha érdekei ezt diktálják. Minden esetre ironikus, hogy a demokratikus Európa többnyire diktátorok működésétől függ az energetikai kérdésekben. A megújulókra való teljes átállásig ráadásul ez a felállás valószínűleg még hosszú évekig így is marad – írja elemzésében az Oilprice.com.