Trading

Jelentenek az olajcégek: változott a hangulat

Végh Zsófia | 2016.08.11. 09:44

Továbbra is az alacsony olajár hatásait nyögik az energiacégek, a szektor még mindig alulteljesít – derül ki a második negyedéves jelentésekből. A vállalatok zöme folytatja költségcsökkentő programját, nagyobb leírásokra is van példa, ám a várakozások enyhén pozitívabbak, mint három hónappal ezelőtt.

A korábbi negyedévekhez hasonlóan továbbra is az energiaszektor az, ami eredményszinten is leginkább alulteljesít, ami nem meglepő, figyelembe véve az alacsony olajárakat – mondta az NRGreportnak Blahó Levente, a Raiffeisen Bank vezető részvényelemző munkatársa. A várakozásokat a jelentő cégek zöme meghaladta, ám ezeket rendszerint lecsökkentik a negyedéves jelentések előtt, ezért jelentősége kisebb. Éves szinten azonban jelentős csökkenésről, veszteségekről tudunk beszélni. Ami pozitívum, hogy nem rontottak kilátásokon, mondta a szakértő. Azt, hogy pozitívak a kilátások, nem lehet mondani, de a cégek bizakodóak, hogy túl vannak a mélyponton az olajárat illetően, és lassan stabilizálódik a szektor, tette hozzá. Arról, hogy mikorra jöhet stabilizálódás, megoszlik a cégek véleménye – egyre többen tartják úgy, hogy jelentős nyereséget olajból legkorábban 2017-ben tudnak elkönyvelni.

A kitermelési üzletág továbbra is szenved az alacsony árak miatt, ugyanakkor a korábbi években jelentős bevételt termelni tudó finomítói üzletág is hanyatlani kezdett, az árrések zsugorodtak. Főként azért, mert az olajkészletek rekordszinten vannak, nincs nagy igény a finomított termékekre. Az alacsony olajár magas finomított termék árrés is megváltozott, annak köszönhetően, hogy az olaj ára ötven dollár körüli értékre esett vissza, mondta Blahó.

Július végén jelentett a Chevron és az Exxon; előbbi egy 2,8 milliárd dolláros leírást hajtott végre. A cég komoly, másfél milliárd dollárnyi veszteséget közölt szemben a tavalyi félmilliárdos profittal. Az árbevétel 27 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest, azonban még így is meghaladta a várakozásokat. Az Exxon, a legnagyobb piaci olajvállalat, 1,7 milliárd dollárnyi eredményt publikált szemben a tavalyi év azonos időszakában 4,2 milliárdos eredménnyel, ami szintén nagy visszaesés. Árbevétel tekintetében idén közel 58 milliárd dollár termelt a tavaly azonos időszakban elért 74 milliárddal összevetve.  A Chevron eredményeire emelkedett az árfolyam, az Exxon esetében csökkent. Mivel a Chevron korábban leírta a nagy veszteséget, feltételezik, hogy a rossz hír már „mögötte van”, s az árfolyam emelkedni kezdhet, mondta Blahó. 

Az elemző szerint a cégek reálisan optimisták: lassú javulást és stabilitást várnak. Másfél éve zajlanak a költségcsökkentések, leírások, sokkal rugalmasabbá teszik a nagyobb olajcégeket, hogy egy lassabb/gyengébb olajpiaci környezetben gyorsabban tudjanak reagálni, tette hozzá. 

Az alacsony olajárak miatt több kisebb amerikai cég, mely például nem nagy amerikai cégek szponzoráltja, nem joint venture, nem része közös kutatási projekteknek, a csőd szélére sodródott, hatalmas kötvényállományt görget maga előtt, s fizetési haladékot kért, mondta Kovács Bálint, az Equilor elemzője. Ez a bankoknak is káros, a Wells Fargo például komoly olajportfolióval bír, s ha az olajár tartósan esik, ez átgyűrűzhet a bankszektorba, mondta Kovács. A földgáz és olajtermelőknél a második negyedév év/év alapon is jóval gyengébb volt, előbbieknél a kereslet is enyhe volt. Ugyanakkor a második és első negyedév összehasonlításakor lassú emelkedés látható, megfordulni látszik az amerikai olajtermelés szűkülése, mondta Kovács.

Az európai cégek eredményei sem jók. A Mol és az Omv is visszaesett eredménytermelés tekintetében, melynek fő okai az olajár és a finomítói marzsok csökkenése, mondta az NRGreportnak Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője. Ez utóbbira a tavalyi, kimagaslóan jó év után számítani lehetett – a készletek ismét kezdenek felduzzadni, ami az árrést lefelé nyomja. Tíz százalékkal alacsonyabb, 160,1 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el a Mol-csoport 2016 második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A cég megerősítette éves eredmény- és szénhidrogén kitermelési várakozását is. Lefelé módosított CAPEX tervein, ami készpénztermelését segíti, egyúttal megerősíti a jövő évi osztalékfizetést. Összességében a jelentés és a menedzsment kommentje enyhén pozitív, mondta Sándor.

Az Omv esetében, hosszabb időszakot vizsgálva látszik, hogy gyenge a cég, mondta Sándor, negyven dolláros hordónkénti olajár mellett alig tud pozitív üzemi eredményt hozni az upstream üzletág. Ez elsősorban a hordóra vetített magasabb kitermelési költségeknek, és a (Molénál) költségesebb kitermelési lelőhelyeknek tudható be, tette hozzá a szakértő. 

Az E.On és az RWE eredményeire továbbra is hatással van a 2013-as, atomenergia kivezetéséről szóló német kormánydöntés, s az ezt követő cégátalakítások. Az E.On már korábban bejelentette, hogy várhatóan az év végéig kettéválasztja működését, így a konvencionális energiatermelő eszközeit, valamint a gázkereskedelmet az Uniper márkanév alatt tömöríti, míg az átstrukturált E.On a zöldenergiára fog fókuszálni, valamint átmenetileg ehhez a részleghez tartozik a nukleáris energiaágazat is. Az még nem dőlt el, ki fizeti (az állam, a piaci szereplők), s milyen arányban az erőművek bezárását, emiatt a cégek nyereségének egy jelentős részét céltartalékba kell helyeznie – ez történt ebben a negyedévben is, mondta Kovács. Az E.On-nál 900 millió eurót tettek félre céltartalékként, így a nettó eredmény a 3,8 milliárd eurós egyszeri tételek miatt 3,03 milliárd eurós veszteséget jelentett az első félév során. A cég emellett 2,9 milliárd eurós leírást hajtott végre az erőművek és gáztározók eszközein, melyek a kettéválasztáshoz kapcsolódnak. Ezeket a tételeket leszámítva a csoportszintű EBITDA 3,3 milliárd euróról 2,9 milliárd euróra zsugorodott, de így is meghaladta a konszenzust.

Gyenge második negyedéves teljesítmény húzta vissza az RWE-t. Németország második legnagyobb közszolgáltatója csütörtök reggel tette közzé első féléves beszámolóját, melyből kiderült, hogy szinte az összes főbb eredménysoron gyengébb eredményeket értek el, mint 2015-ben – írja elemzésében az Equilor.

Az árbevétel 4 százalékkal 23,89 milliárd euróra csökkent, míg az operatív eredmény 7 százalékkal 1,9 milliárd euróra. Az RWE-nél kiemelten figyelt EBITDA 3,01 milliárd euróra olvadt, amely elmaradt a várt 3,22 milliárd eurótól. A féléves nettó profit 75 százalékkal esett vissza. Az egyszeri tételeket kiszűrve azonban némi növekedés volt megfigyelhető, hiszen a tisztított nettó eredmény 10 százalékkal 598 millió euróra nőtt, de jóval elmaradt a konszenzustól.
Összességében elmondható, hogy a gázkereskedelmi üzletág jóval gyengébben teljesített a második negyedévben az erős első negyedév után, így a félév alatt 156 millió eurós veszteséget könyvelt el az RWE.
Az E.Onhoz hasonlóan az RWE is kettéválasztja működését, így a zöldenergiás villamosenergia termelés és a kiskereskedelmi értékesítés Innogy név alatt fog futni már idén. Az RWE év végéig az Innogy részvények 10 százalékát bocsátja tőzsdére – derül ki az elemzésből.

  Végh Zsófia
Címkék
#Chevron   #Exxon Mobil   #gyorsjelentés   #Mol   #olajcégek   #OMV  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.