Szabályozás

Nem lehet majd csak úgy repkedni a drónokkal

NRGreport | 2016.09.06. 12:08

Szigorítanák a drónhasználatot az európai légiipari szervezetek, amelyek egyebek mellett kötelező regisztrációt és pilótaképzést sürgetnek.

A drónok egyre elterjedtebbek a mezőgazdaságban, filmiparban, olajkitermelő létesítmények és erőművek megfigyelésénél, de szabadidős céllal is egyre többet vásárolnak, utóbbi már a polgári repülést is veszélyezteti – írta a Reuters. Csak a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA) tavaly 12 hónap alatt hét esetről számolt be, amikor a leszálló repülőgépek majdnem összeütköztek egy drónnal, emiatt figyelmeztetést is kiadott a szervezet.

Jelenleg az unióban nincs összehangolt szabályozás a drónok használatáról, bár az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) már dolgozik egy szabálycsomagon. Az európai légiügyi szervezetek hétfőn közös közleményben tudatták: szorgalmazzák a drónok regisztrációját és a vezetők kötelező képzésének bevezetését.

A kínai DJI vezető dróngyártó cég azzal próbál védekezni a tiltott légtérben való repülés ellen, hogy az irányító szoftverbe beprogramozta a tiltott légtereket, ahova nem engedi a drónokat berepülni, de ez kikapcsolható.

  NRGreport
Címkék
#drón   #légiipar   #repülés  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.