Trading

Irán meghirdeti olajmezőit

NRGreport | 2016.10.18. 07:42

Nemzetközi energetikai óriásoknak hirdetett pályázatot Irán nemzeti olajvállalata, a National Iranian Oil Company (NIOC).

A vállalat honlapján közzétett információk szerint az upstream, vagyis kutatási és termelési olaj- és gázprojektekre október 17-től november 19-ig lehet pályázni, a nyerteseket pedig december 7-én hirdetik ki.

Még pontosan nem tudni, hogy a pályázatban mely projekteket hirdetik meg, előzetes jelentések szerint azonban több olyan ígéretes célpontról is szóba jöhet, amelyeken Irán és Irak közösen osztozik. Így meghirdetésre kerülhet a Dél-Azadegan, a Yadavaran és a Yaran olajmező is – írta a Tőzsdefórum.hu

Teheráni hivatalnokok korábban elmondták, hogy az új projektekhez új típusú szerződést kínálnak, amely rugalmasabb feltételeket kínál a külföldi befektetőknek.

Az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásnak köszönhetően januárban feloldották az Iránt sújtó nyugati büntetőintézkedések jelentős részét.

A napi több mint 3,5 millió hordó olajat kitermelő OPEC-tagállam azt reméli, hogy külföldi beruházásokat és technológiákat tud vonzani a nyugati szankciók miatti több éves elszigeteltség után. Irán célja az, hogy újra napi 4 millió és 4,2 millió közötti hordóra növelje kitermelését, és visszaállítsa 13 százalékos részesedését a globális olajexportban.

A Reuters információi szerint a Dél-Azadegan mezőre már november 17-én lehet pályázni, és 2017-ben már elkezdődhet a termelés. Ezt Ali Kardor, a NIOC ügyvezető igazgatója mondta a hírügynökségnek egy teheráni konferencián.

  NRGreport
Címkék
#Irak   #Irán   #olaj   #olajmező  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.