Fenntarthatóság

Fontos, hogy a nagy országok teljesítsék klímavállalásaikat

NRGreport | 2016.11.08. 08:26

A nagy országok vállalásainak teljesítése fontos a párizsi klímaegyezményben vállaltak teljesítéséhez – hangsúlyozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.

Elmondta: soha ilyen közös akarat még nem volt a károsanyag csökkentésére, mint most.

Emlékeztetett: a párizsi keret-megállapodást 195 ország elfogadta, több mint 100 már ratifikálta a múlt hét pénteken életbelépett egyezményt.

Szabó Zsolt kiemelte: közös utat kell találni a klímapolitika és a gazdasági fejlődés közötti látszólagos ellentmondás feloldására. Erre jó példaként említette Magyarországot, ahol úgy növekszik a gazdaság, hogy közben 39 százalékkal csökkent 1990-hez képest a károsanyag-kibocsátás.

Van olyan fejlődési lehetőség – munkahelyteremtéssel együtt -, ami a klímapolitika megvalósításával együtt jár – tette hozzá.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.