NRGreport
Menü

Több hónapos mélységből emelkedik az olaj

Nagyot fordult az olajár kedden reggel. Hétfőn még több hónapos mélyponton járt a nyersanyag ára, kedden reggel azonban korrekció és jelentősebb emelkedés kezdődött.

Elemzők szerint az emelkedés elsősorban az OPEC közelgő ülésével kapcsolatos növekvő bizakodásnak, illetve a short ügyletek zárásának tulajdonítható.

A hétfői, 1 százalék feletti eséssel az olaj ára többhavi mélypontra ért. Az esésben szerepe lehetett Trump győzelmének, ugyanis politikai ígéretei között szerepelt az amerikai olajipar támogatása, illetve a kitermelés felpörgetése, amelynek hatására még inkább túlkínálatossá válhat a piac – írta a Portfolio.hu.

Kedden azonban fordulat következett be: az amerikai WTI közel 2 százalékot drágult. A befektetők körében egyre erősebbek azok a várakozások, miszerint decemberben 2014 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre eshet a palaolaj kitermelés, napi 4,5 millió hordóra. Bizakodóbb a piac az OPEC november 30-i ülése kapcsán is. A legutóbbi nyilatkozatok szerint Szaúd-Arábia hangsúlyozta, hogy a szeptemberi egyezség a termelés korlátozásáról mindenképpen előremutató.

Elemzők szerint az emelkedésben a short pozíciók zárása is közrejátszhat, a legközelebbi, rendszerint aktív határidős kontraktusok ugyanis hétfőn futottak ki. Egyes kereskedők most zárják és tovább görgetik pozícióikat.

Forrás: Portfolio.hu