Trading

Fény derülhet a legnagyobb olajtitokra

NRGreport | 2016.11.17. 13:00

Senki sem tudja, hogy pontosan mekkora olajtartalékokkal rendelkezik Szaúd-Arábia. A titkolózásnak hamarosan vége. 

A világ egyik lagnagyobb, az olajpiaci szereplőket és az elemzőket egyaránt izgató évtizedes titokról hullhat le a lepel, ugyanis Szaúd-Arábia a közeljövőben nyilvánosságra hozza, pontosan mekkora olajkészletekkel rendelkezik. A nagy leleplezés oka, hogy az olajmonarchia egy nyilvános részvénykibocsátás keretében értékesíti az állami olajválallalat, az Aramco mintegy 5 százalékát, amitől közel 100 millárd dolláros bevételt remél. 

Szaúd-Arábia – Oroszországgal és az Egyesült Államokkal közösen – a világ legnagyobb olajtermelőjének számít, a másik két országhoz képest ugyanakkor jóval nagyobb hatása van a mindenkori olajárakra és ezáltal befolyással a piacokra. Ennek két oka van: az egyik épp az olajtartalék nagysága, a másik pedig, hogy Szaúd-Arábiának hatalmas tartalék kapacitása is van, amellyel napok alatt képes növelni termelését. 

Általános nézet, hogy a szaúdiak rendelkeznek a legnagyobb feltárt olajkészlettel, – talán csak Venezuela veheti fel a versenyt vele ebben a tekintetben – ugyanakkor viták vannak arról, hogy mekkora is lehet pontosan az a mennyiség, amivel a sivatagi ország gazdálkodhat. 

A világ legnagyobb működő olajmezője a Ghawar, amely 1950 óta ontja magából az olajat. Éppen ezért merült fel a kérdés sokakban, hogy vajon meddig képes tartani a jelenlegi magas hozamot? Egyes becslések szerint csak ez a mező mintegy 75 milliárd hordónyi olajat rejt és napi 5 millió hordót is meghaladó mennyiség kerül innen a felszínre. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ilyen kitermelés mellett a még meglévő tartalék mennyisége jelentősen csökkent, igen ám, csak hogy a rijádi vezetés évek óta nem módosította a hivatalos számokat az ország tartalékairól. Legutóbb 1980-ban közölték, hogy a szaúdi olajtartalék 260 milliárd hordóra tehető – írja elemzésében az Oilprice.com

Elemzők szerint erősen kétséges, hogy ez a mennyiség valóban a mai napig rendelkezésre áll, hiszen aligha hihető, hogy napi 9-10 millió, évi néhány milliárd hordós kitermeléssel évek óta változatlan annak mennyisége. Még akkor is, ha 1980 óta a kutatásban és a kitermelésben is hatalmas technológiai fejlődés állt be és ezek segítségével újabb és újabb tartalékok fedezhetők fel. Az Aramcónak évi többmilliárd hordó újjonan felfedezett olajmennyiséget kellene hozzáadnia ahhoz a termeléshez, hogy a tudott készletek állandóak maradjanak, vagy legalább is ne csökkenjenek. Ezek alapján teljességgel érthető, hogy egy ilyen információ milyen értékkel bír a szaúdi vezetés számára és az is, miért tartják szigorú titokban a pontos adatokat. 

Az olajárak két évvel ezelőtt megindult zuhanása erős mínuszba hajtotta a szaúdi költségvetést, ezért az olajügyeket is irányító helyettes koronaherceg, Mohammed bin Salman nagyívű gazdasági reformokat jelentett be. A reformok lényege, hogy néhány évtized alatt csökkenteni akarják az ország olajfüggését és újfajta bevételi források után néznek. A terv központi eleme a már említett Aramco-részvénykibocsátás, ami a legnagyobb ilyen ügylet lesz az olajipar történetében. Az Aramco messze a legértékesebb olajcég a világon, értékét hivatalosan 2-3 billió dollárra becsülik Rijádban. 

Ahhoz ugyanakkor, hogy az értékesítés a lehető legnagyobb sikerrel záruljon, a befektetőknek pontosan kell ismerniük néhány fontos számot. A szaúdi vezetés ezért nemcsak a vállalat pénzügyeit, hanem a hétpecsétes titokként kezelt olajtartalékok mennyiségét is nyilvánosságra hozza még a tervezett 2018-as kibocsátás előtt. Khalid al-Falih, szaúdi energia miniszter ezzel kapcsolatban a Financial Times-nak adott interjújában azt mondta, hogy minden szükséges adatot és információt megosztanak majd a befektetőkkel, sőt ezeket az adatokat egy harmadik független fél is hitelesíti. 

Amint a Financial Times megjegyzi, a majdan nyilvánosságra kerülő számoknak nemcsak a Szaúd-Arábiára, de a teljes olajpiacra is hatalmas hatása lesz. Jelenleg ugyanis minden piaci szereplő abból a feltételezésből indul ki, hogy Szaúd-Arábia a következő hét évtized során a jelenlegihez hasonló ütemben lesz képes növelni kitermelését. A hosszútávú előrejelzések szerint erre egyébként az Aramconak minden esélye meg is van. Ráadásul Szaúd-Arábia hitelbesorolása és gazdaságának középtávú alakulása is ebből a feltételezésből fakad. Amennyiben kiderülne, hogy a becsültél jóval kisebb készletek állnak Rijád rendelkezésére, úgy az ország besorolása is nagy valószínűséggel romlana, ráadásul egy ilyen információ az olajárakat is a magasba lökné.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.