Fenntarthatóság

Seszták: nem lesz gond a gázzal

NRGreport | 2016.11.17. 13:27

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint elegendő gáz van télire a tározókban. 

Az év fontos feladata volt a rezsicsökkentés eredményének megtartása – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön az Országgyűlés gazdasági bizottságában. Seszták Miklós közölte: a korábbi évek intézkedéseinek hatására a távhő, a gáz és az áram ára 25 százalékkal mérséklődött.

Éves meghallgatásán a miniszter emlékeztetett: a rezsicsökkentéssel egy háztartás évente mintegy 110 ezer forintot takarít meg, és ez olyan vívmány, amelynek megvédésére a következő években is lehetősége lesz a magyar kormánynak.

Seszták Miklós hangsúlyozta: a kormány felkészült a télre, a tározókba több gáz van betárolva, mint amennyit az ország az előző télen elfogyasztott. Nem látszik gázszállítási probléma, de ha bármi történne, akkor is minden fűtési és ipari gázigényt ki tud szolgálni az ország – mondta.

A nemzeti fejlesztési miniszter szólt arról is, hogy az idén nyáron tíz bányászati koncessziós pályázatot tettek közzé, a jelentkezések értékelése zajlik. Megjegyezte, 2013 óta 28 felhívást tettek közzé, 17 területre kötöttek szerződést, ami 6,37 milliárd bevételt hozott az állami költségvetésnek.

A Környezeti és energiahatékonysági operatív programmal (Kehop) kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy 2016-ban 10 milliárd forintot hirdettek meg a közép-magyarországi régió önkormányzatai számára energiakorszerűsítésre és napelemes rendszer kiépítésére.

Seszták Miklós kitért arra, hogy a szemétszállítást 2016. április elsején átalakították, enélkül Magyarország európai uniós kötelezettségét nem tudná teljesíteni.

A nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, hogy a tárca felügyelete alá tartozó, lakosságot érintő Otthon melege programban 2014 óta 25 milliárd forint keretösszeget már a lezárt pályázatok révén felhasználtak, 85 ezer háztartásnak segítettek az energiahatékonyság javításában. Az idén a családi házak korszerűsítésére és a hűtőgépcserére 50 ezer háztartás pályázott.

  NRGreport
Címkék
#gáztározó   #Seszták Miklós  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.