A budapesti Víz-világtalálkozón a vízgazdálkodásban is el kell érni azt a szemléletváltást, amelyet a párizsi klímacsúcs eredményezett az éghajlatváltozás kezelésében – emelte ki Áder János köztársasági elnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken reggel.
Az államfő az interjúban elmondta: a jövő heti világtalálkozóra nagy az érdeklődés: míg a három évvel ezelőtti, szintén Budapesten tartott tanácskozáson 1100-an voltak, most kétezer embert várnak. 111 ország képviselteti magát, ebből 35 ország miniszterelnöki vagy miniszteri szinten. Továbbá kilenc fejlesztési bank és két nagy világszervezet (az ENSZ és a Világbank) képviselői is részt vesznek a három napos találkozón – emelte ki.
NRGreport