NRGreport
Menü

Az OPEC-megállapodás pörgeti a piacokat

A szerdai sikeres OPEC-találkozó után pozitív hangulat uralkodott az ázsiai tőzsdéken, szárnyalni kezdett a japán, az ausztrál és a kínai olajcégek árfolyama. Európa gyengüléssel kezdett csütörtökön.

Szerdán délután 5 óra körül véget ért az OPEC találkozó, amelyen megállapodás született: 2008 óta először a termelés csökkentéséről döntött az OPEC, az elfogadott kvóta pedig 32,5 millió hordó / nap lett a korábbi 33,8 millió hordó helyett. 

A megállapodás egyelőre hat hónapra szól, de május 25-én ismét üléseznek majd, ahol meghosszabbíthatják a mostani megállapodást. A mostani megállapodás értelmében Szaúd-Arábia 500 ezer hordós, Irak 200 ezer hordós csökkentést vállalt, Irán a jelenlegi szinteken fagyasztja be a kitermelését. Oroszország, aki nem tagja az OPEC-nek szintén jelezte, hogy 300 ezer hordóval mérsékli olajkitermelését, ezzel a nem OPEC országokkal kötött háttéralkuk is sikeresnek mondhatók. 

A szerdai megállapodás fejleménye még, hogy Indonézia kikerült az OPEC-ből, ezzel kitermelési kvótája sem számít már bele az OPEC tagországokéba, ez is segíthette a megállapodás létrejöttét. A hír hatására az olaj árfolyama több mint 9 százalékos pluszba került.

A találkozó sikerességének köszönhetően pozitív hangulat uralkodott a csütörtök reggeli kereskedésben Ázsiában. A japán Nikkei 1,12%-os emelkedéssel idei csúcs felé tart, az ausztrál S&P 1,1%-ot emelkedett, a Hang Seng index 0,41%-os pluszban van. Az emelkedés hátterében az olajcégek árfolyamának emelkedése is áll, a Japan Petroleum Exploration árfolyama 13 százalékot az ausztrál Santos 12 százalékot, a kínai PetroChina pedig 2 százalékot ment felfelé.

Az európai piacok eséssel nyitottak 

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,12 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,29 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,18 százalékos veszteséggel indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,20 százalékkal esett. 

Az eurót 1,0616 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenckor, 0,18 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik. Közép-európai idő szerint csütörtök reggel kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 52,23 dollárba került, 39 centtel, 0,75 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári szállításra hordónként 28 centes, 0,57 százalékos nyereségben, 49,72 dolláron állt. 

Forrás: NRGreport, MTI