Trading

Már meg is van az olajpiac Zsivány Egyese

NRGreport | 2016.12.15. 10:05

Alig pár héttek az OPEC termeléscsökkentésrúl szóló megállapodásának bejelentése után a kartell második számú kitermelője máris különutakon jár. Irak ugyanis növelni szeretné nyersolaj-exportját 2017 januárjában. 

Egy a Wall Street Journal birtokába jutott december 8-i keltezésű dokumentum szerint az iraki állami olajmarketing vállalat, a SOMO napi 3,53 millió hordóra növelné januárban a baszrai olajkikötőből kihajózó olajszállítmányok mennyiségét. Ez 7 százalékos növekedésnek felelne meg az októberi mennyiséghez képest és miután Baszrából indul útnak az iraki olajexport 85 százaléka, ez a tervezett növekedés nem elhanyagolható. 

Az olajkitermelés és az olajexport változásai nem feltétlenül járnak együtt, mivel ehhez a belföldi fogyasztást és a tározókban lévő mennyiséget is figyelembe kell venni, ugyanakor az iraki belső fogyasztás a kitermelt mennyiség csupán mintegy 15 százalékát teszik ki stabilan. Az ország teljes tárolói kapacitása valamivel 10 millió hordó fölött van, így ez a kapacitás és a belső fogyasztás együttesen sem magyarázná a növekvő exportot – írja az Oilprice.com

A szállítási dokumentumok szerint az indiai és kínai finomítókba szánt januári exportmennyiség napi 390 ezer hordóval lenne több, mint decemberben. 

Ezzel szemben az OPEC termelécsökkentési megállapodásához igazodva több közel-keleti kitermelő ország a januári exportterveit már a korlátozáshoz igazította. Az Abu Dhabi National Oil Company például már hivatalosan is közölte, hogy a januári szállítmányokat az OPEC-megállapodásban rögzítettekhez igazítja. 

A november 30-i megállapodás értelmében Irak napi 210 ezer hordós csökkentést vállalt, ami januárban lép hatályba. A csökkentést napi 4,561 millió hordóról hajtja végre az ország. Irak egyébként az OPEC-találkozó előtt több, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett arról, hogy hajlandó-e résztvenni a termeléscsökkentésben, vagy sem. Kezdetben azt is vitatta, hogy az egyes tagállamokra vonatkozó termelési adatok valósak-e, később pedig az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva próbált engedményeket kicsikarni az olajkartelltől. 

Irak hezitálása némileg érthető, hiszen, ha a csökkentés hatására nem indulnak meg azonnal és tartósan felfelé az olajárak, akkor nem lehet pótolni a kieső bevételeket. Az elmúlt hétvégén Jabar al-Luaibi, iraki olajminiszter a Reutersnak adott interjújában már azt mondta, hogy országa teljes mértékben elkötelezett a termeléscsökkentés mellett, amitől a túlkínálat visszaszorítását és az olajárak növekedését várják. 

Az OPEC legfrisseb havi jelentése szerint Irak novemberi kitermelése napi 4,564 millió hordó volt, míg a kartellnek eljuttatott hivatalos iraki adatok napi 4,8 millió hordóról szóltak.

  NRGreport
Címkék
#Irak   #kőolajkitermelés   #OPEC+  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.