Vállalatok

Mini vízerőművet szállít a Ganz EEG Kft. Grúziába

NRGreport | 2016.12.15. 12:09

A Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó (EEG) Kft. megállapodott a grúz International Energy Company céggel az első mini vízerőmű szállításáról, amelyet jövő év első felében helyeznek üzembe a kaukázusi országban, ezt követően további megrendelések várhatók – közölte a Roszatom magyarországi leányvállalata csütörtökön.

Szitár-Csanádi Attila, a Ganz EEG Kft. igazgatója a közleményben kiemelte, hogy 2013-ban kezdték meg a konténeres mini vízerőmű fejlesztését 740 millió forint összegből a magyar kormány és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 185 millió forintos támogatásával.

A konténeres mini vízerőművet a helyszíni felmérés, a hidrogeológiai adatok, illetve a fogyasztói igények birtokában, vízhozam- és esés adatok alapján tervezik meg. Ezután a Ganz EEG Kft. budapesti gyárában négy hónap alatt két szabvány konténerbe szerelve kompletten gyártják le a mini vízerőművet és a hozzá tartozó villamos vezérlést. 

A közlemény szerint a mini vízerőmű gyorsan megtérülő beruházás, ezért lehet különösen vonzó a befektetők számára, mert a berendezés hálózatra kötve vagy sziget üzemmódban is termelhet.

Szitár-Csanádi Attila igazgató a közleményben kiemelte: a mini vízerőmű iránt jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik, és szerinte elképzelhető, hogy az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete, a UNIDO segélyprogramjainak keretében a fejlődő országokban is piac nyílhasson a magyar berendezés előtt. 

A Ganz EEG Kft. mellett a termék értékesítésében a Roszatom nemzetközi marketing szervezete, a Rusatom Nemzetközi Hálózat is közreműködik, tárgyalások folynak Indonéziával, Örményországgal, Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal, illetve latin-amerikai és afrikai országokkal – közölte a társaság.

A Ganz EEG Kft. vízgépek, atomerőművi átrakó berendezések gyártásával foglalkozik, rendszeres beszállítója az orosz atomerőmővi beruházásoknak.

  NRGreport
Címkék
#Ganz EEG Kft.   #Grúzia   #vízerőmű  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.