Trading

Töltőállomásokat nyitott Ljubljanában a Mol

NRGreport | 2016.12.15. 07:16

Megjelent Ljubljanában is a Mol, az olajkonszern egyelőre két benzinkutat működtet a szlovén fővárosban – közölte a vállalat.

A cég közleményében felidézte, hogy a Mol-csoport 2016 júniusában vásárolta fel az Eni Slovenia doo.-t, amelynek eredményeként a cég szlovéniai leányvállalata a 34 töltőállomásból álló hálózatát további 11-gyel bővítette, ezzel egy időben pedig megkezdte az Agip kutak átalakítását. Az olajipari vállalat tájékoztatott arról is, hogy a szlovén piacon 1996 óta működő Mol Slovenia 45 töltőállomásából 22-nél vezeti be 2016 végéig az úgynevezett Fresh Corner koncepciót, amelynek keretében bolti áron kapható kávé, friss szendvics és pékáru, valamint napi élelmiszerek. 

A tájékoztatás szerint az elmúlt két évben közel 450 töltőállomást vett át a Mol a közép-kelet-európai régióban, ahol ezáltal a társaság mintegy tízmilliós ügyfélbázissal rendelkezik és a több mint 2000 egységből álló töltőállomás-hálózat több mint egymillió ügyfelet szolgál ki naponta.  

A Mol-csoport integrált olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, amely 25 000 munkavállalót foglalkoztat, több, mint 30 országban van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. Négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig közel 2000 töltőállomásból áll Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.