NRGreport
Menü

New York: drágul a Brent, esik a WTI

Keveset változtak a főbb indexek a New York-i tőzsdén a csütörtöki nyitásban. 

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,78 pontos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,05 pontos mínuszban indította a kereskedést, míg az S&P 500-as mutató 0,42 ponttal emelkedett, gyakorlatilag mindhárom index stagnált.

A nyugat-európai értéktőzsdéken veszteségben álltak az indexek az amerikai nyitáskor: a londoni FTSE-100 index 0,09 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,20 százalékos mínuszban állt délután fél négykor.

A dollár gyengül. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0452 dollárt adtak, 0,33 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,40 százalékot veszített értékéből a dollár, 116,77 jenen forgott. A dollár hat főbb devizához viszonyított értékét tükröző mutató, a dollárindex 0,23 százalékkal 103,00 pontra csökkent. 

Közép-európai idő szerint csütörtök délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta februári szállításra hordónként (159 liter) 53,96 dollárba került, 10 centtel, 0,18 százalékkal csökkent az ára. 

Az északi-tengeri Brent viszont drágult, márciusi szállításra hordónként 14 centtel, 0,25 százalékkal 57,10 dollárra nőtt az ára az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Szerdán veszteségben zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei. A Dow Jones 0,56 százalékkal, 19 833,68 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,84 százalékkal, 2249,92 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,89 százalékkal, 5438,56 pontra süllyedt.

Forrás: MTI