NRGreport
Menü

Kuvait betartotta ígéretét, drágul az olaj

Drágul az olaj, köszönhetően annak, hogy Kuvait máris elkezdte csökkenteni olajkitermelését az OPEC-megállapodásban vállaltak szerint. 

Kedden reggel ismét erősödött a könnyűolajfajták ára, a Brent 56,98, a WTI 53,94 dolláron állt reggel 9 órakor. A növekedés elsődleges oka az elemzők szerint, hogy Kuvait bejelentette: máris csökkenti kitermelését, napi 130 ezer hordóval 2,75 millió hordóra - írja a Portfolio

A kuvaiti bejelentés és önmagában az OPEC-megállapodás eddig kedvezően hatott az olajárakra és amennyiben minden aláíró ország tartja magát a megállapodásban rögzített csökkentési mennyiséghez, az áremelkedés kitarthat a következő hónapokban. 

Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokban a múlt héten sorozatban kilencedik hete emelkedett a múködésben lévő fúrótornyok száma, ami azt jelenti, hogy a magasabb olajárak miatt már ezek a kitermelő eszközök is gazdaságosan üzemeltethetők. Az egyre növekvő számú működő kút és az így növekvő termelés ugyanakkor megállíthatja, vagy fékezheti az áremelkedést. 

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete november 30-án döntött arról, hogy a tagországai és Oroszország megállapodnak a kitermelési szintek csökkentéséről. A megállapodáshoz később több, az olajkartellen kívüli ország is csatlakozott, akik együttesen napi 1,8 millió hordós termeléscsökkentést vállaltak 2017. január 1-jétől. 

Forrás: Portfolio, NRGreport