Fenntarthatóság

Hideg: Több mint 2300 vízóra fagyott el Békés és Csongrád megyékben

NRGreport | 2017.01.13. 10:32

Az év eleji nagy hideg miatt több mint 2300 vízóra fagyott el az Alföldvíz Zrt. szolgáltatási területén, Békés és Csongrád megyékben, valamint Bács-Kiskun megye kiskunmajsai járásában – mondta Goda Sándor, az Alföldvíz üzemviteli főosztályának vezetője pénteken, Mezőmegyeren sajtótájékoztatón.

Kifejtette: 237 ezer bekötésből összesen 2320 esetben jelentettek a fogyasztók fagyáskárt. A bejelentések nagyjából fele Békés, fele Csongrád megyéből érkezett; Békéscsabán és környékén 550 vízóra fagyott el. Becslések szerint az esetek kétharmadában nem állandóan lakott ingatlanokban, nyaralókban keletkezett a kár.

A korábbi években néhány száz vízóra fagyott el télen, idén év elején a nagy hideg és a szél együttesen okozta a problémát – tette hozzá Goda Sándor. Kis Albert Zoltán divízióvezető elmondta: a fő gondot az okozza, hogy a vízmérő aknák nem zárnak megfelelően, a fedlap nyílásain befúj a szél, ami lehűti az aknában a levegőt. Goda Sándor közölte: véleményük szerint a probléma az idő enyhülésével nem oldódott meg, sok érintett ingatlanban ugyanis még nincs vízfogyasztás, és a tulajdonosok nem győződtek meg arról, érte-e őket fagykár. Épp ezért kérik az ingatlantulajdonosokat, hogy a felesleges vízelfolyások megakadályozása érdekében mihamarabb győződjenek meg arról, történt-e fagykár a nyaralókban, nem használt ingatlanokban.

Az elfagyás ellen leginkább lehet úgy védekezni, hogy valamilyen hőszigetelő anyaggal letakarják a vízóraakna tetejét; illetve megoldás lehet a nem használt ingatlanokban egy alacsony hőfokú temperáló fűtés beállítása – válaszolta az MTI kérdésére Goda Sándor. A vízmérőcsere díját – 15.600 forintot – utólag kiszámlázzák a fogyasztóknak.

  NRGreport
Címkék
#hideg   #hideg idő   #víz  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.