Fenntarthatóság

A szmog miatt kitiltott autósoknak ingyenes a tömegközlekedés

NRGreport | 2017.01.25. 13:50

A Fővárosi Közgyűlés szerda délután négy órától – a forgalmi engedély felmutatása mellett – ingyenessé tette a tömegközlekedést azoknak az autósoknak, akik a mostani szmogriadó idején nem használhatják járművüket a kedvezőtlen környezetvédelmi besorolás miatt.

A testület egyhangúlag támogatta az erről szóló ideiglenes rendeletmódosítást. Ezt Tarlós István főpolgármester szóban kezdeményezte azoknak az ellenzéki javaslatoknak a vitájában, amelyek mindenkinek ingyenessé tették volna a budapesti tömegközlekedést szmogriadó idején.

Tarlós István hangsúlyozta, javaslatával a leginkább rászorulók kaphatnak segítséget, nem híve ugyanis annak, hogy a legjobb környezetvédelmi besorolású, vagyis általában újabb és drágább autók tulajdonosai is ingyen használhassák a tömegközlekedést.

A főpolgármester a vitában elismerte, hogy ellentmondások és igazságtalanságok is vannak a szmogriadó jelenlegi szabályozásában, emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy még 2013-ban elküldte az ide vonatkozó jogszabályokat módosító javaslatait a Miniszterelnökségnek, amely azóta nem döntött azokról.

Horváth Csaba, az MSZP, Gy. Németh Erzsébet, a DK és Tokody Marcell, a Jobbik képviselője a tömegközlekedés szmogriadó alatti teljes ingyenessége mellett érvelt. Utóbbi politikus kifejtette, az intézkedés miatti bevételkiesés elhanyagolható lenne a társadalmi hasznosságához képest, sőt még ösztönzőleg is hathatna az autósok közlekedési szokásainak megváltoztatására. 

Tarlós István a vita végén ellenzéki kezdeményezésre azt javasolta, hogy a közgyűlés következő üléseinek egyikén tekintse át a szmogrendeletet.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.